Emberek

Nincs több pénzem, nyilatkozta Jamie Oliver

kép forrása: canadas100best.com
Szerző: Gusto
2018/11/05   |   14:46

Az első Jamie's Italian 2008-ban jött létre Oxfordban.

Azóta világszerte több mint 60 étterem nyílt, 2016-ban például Közép-Európában elsőként Budapesten, a budai Várban, tavaly pedig Bécsben a Dr.-Karl-Lueger-Platzon.

Bár az említett két étterem jól működik, a sztárséf az étteremlánc megnyitása óta folyamatosan anyagi gondokkal küzd, most pedig úgy nyilatkozott a Mail on Sunday-nak, hogy „nincs több pénze”.

Ezzel arra utalt, hogy 2018 elején már a privát vagyonából kellett törlesztenie a 81 millió euróra rúgó adósságból, amelyet a Jamie’s Italian hálózat kialakítása során halmozott fel. A fő problémát abban látja, hogy túl gyorsan terjeszkedett, és sok üzletet nem a legmegfelelőbb helyen nyitottak meg.

Jamie Oliver nem ment csődbe, de nem kíván több pénzt áldozni erre a projektre, mert fél, hogy ezzel a többi vállalkozását is veszélybe sodorná.

A Jamie’s Italianről:

"Tinédzser korom óta teljesen elbűvölt az olasz emberek család, étel és élet iránti szeretete és szenvedélye, amely teljesen független attól, honnan származnak, mennyire szegények vagy gazdagok.

De amit igazán imádok az olaszokban, az az, hogy bár számos ismert divattervezőt és autómárkát adtak a világnak, mégis sikerült megőrizniük a hagyományokhoz és a vidékhez való kötődésüket."

A Jamie’s Italian célja, hogy a jól bevált, rusztikus olasz ételeket kínálja családias környezetben a világ minden táján. Az étlapon antipastit, laktató tésztákat, friss saláták és grill ételeket egyaránt találunk.

Forrás: falstaff.at

Legolvasottabb
Megvan az év séfje, cukrásza, pékje...
Az előző év legkiemelkedőbb éttermeseit, szállodásait, és egyéb szolgáltatóit díjazták.... Tovább »
A BORtavasz 17 pillanata
Vagány rendezvény, ha tehetem, nem hagyom ki.... Tovább »
Két balatoni bor nyerte a bioborversenyt
Nemzetközi kitekintésben is sikeresek lehetnek.... Tovább »
Legolvasottabb
Megvan az év séfje, cukrásza, pékje...
Az előző év legkiemelkedőbb éttermeseit, szállodásait, és egyéb szolgáltatóit díjazták.... Tovább »
A BORtavasz 17 pillanata
Vagány rendezvény, ha tehetem, nem hagyom ki.... Tovább »
Két balatoni bor nyerte a bioborversenyt
Nemzetközi kitekintésben is sikeresek lehetnek.... Tovább »
Olvasósarok