Ízek

A jó Mornay-szósznak három titka van

Szerző: Gusto
2019/01/13   |   13:34

Íme egy klasszikus recept chedarral.

A jó Mornay-szósznak három titka van.

  • Az egyik, hogy nem főzzük túl sűrűre.
  • A másik, hogy lehetőleg minél érettebb cheddart használunk hozzá.
  • A harmadik pedig, hogy a sajtot csak a végén, a tűzről levéve keverjük a mártásba.

  1. A szószhoz először is felolvasztunk 40 gramm vajat.
  2. Belekeverünk 40 gramm lisztet, egy percig pirítjuk.
  3. Fokozatosan hozzáadjuk 3 dl tej és 3 dl zöldségalaplé keverékét, és addig kevergetjük, míg fel nem forr, és mártássűrűségűvé nem válik.
  4. Ezután még két percig főzzük kis lángon, majd levesszük a tűzről.
  5. A 15 dkg reszelt cheddarból 10 dekányit a szószba keverünk, végül sózzuk, borsozzuk, és már készen is van.

Előzőleg egy nagy edényben, sós vízben 5-6 percig (forrás után) főzünk egy rózsáira szedett közepes méretű karfiolt és brokkolit, valamint keményre főzünk három tojást.

A lecsöpögtetett zöldségeket és a négybe vágott tojásokat tűzálló edénybe tesszük, ráöntjük a Mornay-mártást, a tetejét pedig megszórjuk a maradék cheddarral.

Előmelegített sütőben addig sütjük, míg aranybarna nem lesz a teteje. Nagyon finom, kipróbáltuk.

A 2017-es Szászi Badacsonyi Olaszrizling passzolt hozzá, mint kabáthoz a gomb.

Legolvasottabb
Megvan az év séfje, cukrásza, pékje...
Az előző év legkiemelkedőbb éttermeseit, szállodásait, és egyéb szolgáltatóit díjazták.... Tovább »
A BORtavasz 17 pillanata
Vagány rendezvény, ha tehetem, nem hagyom ki.... Tovább »
Két új Michelin-csillaggal gazdagodott Budapest
A Michelin Kalauz Main Cities of Europe kiadványát szerdán mutatták be Bécsben.... Tovább »
Ezek a magyar borok a legkedveltebbek az európai piacon
Hol szeretik legjobban a magyar bort Európában?... Tovább »

Olvasósarok