Borok

A furmint már a Balatont is meghódította

Fotók: Szabó Miklós
Szerző: Gusto
2019/01/24   |   19:49

Helyi vendéglátósok – Pálffy Pince, Mi a Kő, Káli Kövek, Káli Art Inn, Kővirág – összefogásából született meg a Köveskáli Furmint Napok ötlete, amelyet második alkalommal rendeznek meg február 22-24 között.

Furmintra hangolt menüsor, érdekes szakmai előadások, beszélgetések és az ország legizgalmasabb furmintjai várnak minden érdeklődőt a gasztrofaluként elhíresült balatoni településen.

Az esemény nemcsak a balaton-parti furmintokra szeretné felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy az egész nyáron teltházzal üzemelő Köveskál télen is nyitott ajtókkal és meleg vendégszeretettel várja a kirándulókat.

Míg pénteken a rendezvényre meghívott borászok zárt ajtók mögött kóstolják egymás legkitűnőbb furmintjait, a közönség a Káli Art Inn, a Kővirág, illetve a Mi a Kőben kezdheti meg az ismerkedést a térség legjelentősebb furmintjaival.

A gasztronómiai élmények mellett pedig a helyi Művelődési Ház Lakásszínházzal várja az extravagancia kedvelőit.

A részletes programot itt találják.

Legolvasottabb
Megvan, ki nyerte a 2019-es Bocuse d'Or-t
A gasztronómia Oscar-díja.... Tovább »
Nem győzünk csodálkozni a 2015-ös Gere Soluson
Ha vakon kóstolnánk, azt mondanánk Montalcino szülötte.... Tovább »
Ez lesz a legnagyobb magyarországi borbemutató
235 borászat több mint 1000 bora közül választhatnak.... Tovább »

Olvasósarok