Borok

Ez a tízéves egri bor a hipert is túlélte

Szerző: Rozsomák
2019/03/09   |   18:07

Véletlenül bukkantunk rá. Egyetlen poros palack figyelt a hátsó sorban.

Amikor megfordítottam, döbbenten konstatáltam a hátcímkén a 2009-es évjáratot. Egy ilyen bort nem lehet ott hagyni akkor sem, ha végül a lefolyóban végzi. De erről szó sincs. 

Gál Tibor Pinot Noir 2009

Tőkénként 1 kg szőlő, tufás és agyagos talajról szüretelve, szeptember 2 és 15 között. Spontán erjedt fakádban, majd 2 éven át érett 220 literes magyar tölgyben. Illatában erdei gyümölcsök, zöldfűszerek, grafit és étcsokoládé, ízében koncentrált piros gyümölcs, dohány. Szilárd savszerkezet.

A jegyzetet 2013-ban írta a Bortársaság kóstolócsapata.

Döbbenet, hogy most, 20019 márciusában, tehát 10 évesen, a Tesco polcain hányódva, kitéve fényszennyezésnek és hőmérséklet-ingadozásnak, a borról szó szerint ugyanazt mondhatjuk, mint amit 2013-ban a hozzáértők abszolút korrekten megfogalmaztak.

Nem sérültek sem a savak, sem a finom tanninok. Selymes-krémes a textúra, intenzív, karakteres az íz.

Nehéz a fotón visszaadni, de az öregedés csak a téglavörös színben ragadható meg. A gyümölcsösség talán egy kicsit megkopott és momentán több a grafit és a zöldfűszer az illatban, kis kesernye az ízben, de az összkép mégis meglepő. Nagyon egyben van a bor.

Nem tudjuk, hogyan keveredhetett a 2016-os palackok közé. Lopásgátló is volt rajta, pedig „csak“ 2290 forintba került, mint a 2016-os, amit szintén nem hagytunk ott. Szép példány az is, abban a gyümölcsök dominálnak.

A lényeg a lényeg. Szerencsénk volt. Megtapasztalhattuk, milyen időtálló egy egri pinot noir, még viszonylag mostoha körülmények között is, pláne ha Gál Titi keze alól kerül ki, aki legendás apja, a 2005-ben elhunyt Gál Tibor nyomdokaiba lépett. 

Vele készült, korábbi riportunkat itt olvashatja.

A 2009-es Gál Tibor Pinot Noirt végül sötét szójaszószban sütött-párolt csirkemell, főtt sárgarépa és vörös lencse szentháromsága mellé ittuk meg az utolsó cseppig.

Hogy mennyire illett hozzá, arról ódákat lehetne zengeni. 

Legolvasottabb
Végre igazi halétterem nyílt a Balaton partján
Még bele sem szagoltunk az étlapba, máris kivívta szimpátiánkat.... Tovább »
Meghalt Niszkács Miklós
Gasztronómiai szakíró volt, a Vendéglátás magazin egykori főszerkesztője. ... Tovább »
Balatonfüred új üdvöskéje
A Zelna borok a partra költöztek.... Tovább »
Fine dining minőség bisztróárakon
Gusto13 Bistro & Delicate.... Tovább »
A St. Donát lett Magyarország legszebb birtoka
Szőlészet-Borászat kategóriában.... Tovább »
Legolvasottabb
Végre igazi halétterem nyílt a Balaton partján
Még bele sem szagoltunk az étlapba, máris kivívta szimpátiánkat.... Tovább »
Meghalt Niszkács Miklós
Gasztronómiai szakíró volt, a Vendéglátás magazin egykori főszerkesztője. ... Tovább »
Balatonfüred új üdvöskéje
A Zelna borok a partra költöztek.... Tovább »
Fine dining minőség bisztróárakon
Gusto13 Bistro & Delicate.... Tovább »
A St. Donát lett Magyarország legszebb birtoka
Szőlészet-Borászat kategóriában.... Tovább »
Olvasósarok