A hét bora

Na, végre, ilyen az igazi egri bikavér!

Szerző: Kling József
2019/09/14   |   13:40

A bikavér még mindig anomália, felmérések szerint a fogyasztók többsége bizalmatlan a márkával szemben.

Legyen egri vagy szekszárdi, tény, hogy máig feloldhatatlan az ellentmondás a hatszáz és a tízezer forintos bikavér között. Most akkor presztízs vagy tömegbor?

A mérleg nyelvét az ilyen, tökéletes ár-érték arányú borok billentik pozitív irányba.

Az egerszalóki St. Andrea 2017-es, Áldás névre keresztelt bikavére számunkra műfajának etalonja.

Most, a hiperek őszi-szüreti akcióin persze jó érzés 2600 forintért levadászni (ki az a hülye, aki nem szeret jól járni), de a borszaküzletekben, 3600 forintért is teljesen oké.

Kékfrankos (33%), cabernet franc (25%), pinot noir (17%), merlot (13%), cabernet sauvignon (4%), menoir (4%), kadarka (4%) rafinált küvéje.

Pazar, mélybordó színét Dalmáciában már feketének hívják.

Kész csoda, hogy ennyi illat belefér a pohárba. Friss, érett meggy, feketeszeder, szomolyai cseresznye, áfonya, csak amit elsőre szét tudok szálazni.

Aztán van ott még erdei aljnövényzet (tűlevél és barna avar), medvecukor vagy inkább negro, na és eukaliptusz. Mert, ahogy a címke ígéri: cool climate és volcanic wine, vagyis hűvös klíma és vulkanikus talaj szülte.

És valóban, minden cseppjét átjárja a hűvös elegancia. Anyag van benne bőven, vastag a korty, látványos ábrákat rajzol a pohár falára.

Az íz mindent visz. Olyan összetett, olyan gyümölcsös és fűszeres, olyan nemes és gazdag, olyan kiegyensúlyozott és kifinomult, hogyha vakon kóstolnám, bizony a saját státuszánál magasabb kategóriájúnak gondolnám.

A St. Andreánál amúgy mindig van feljebb, ebben a műfajban (is), de az Áldást kortyolgatva nem hiányzik a Csimborasszó.

Sav és tannin, test és alkohol (a 14, 33% magasnak tűnik, de nem lóg ki) olyan szervesen alkot artisztikus egységet, hogy azt a világ valamennyi borvidékén tanítani lehetne.

Olvasósarok