Borok

Ráspi farkasszemet nézett a zweigelttel

Szerző: Kling József
2019/12/01   |   15:51

A zweigelt idehaza máig a legmostohább sorsú szőlőfajta.

1920-ban Dr. Fritz Zweigelt keresztezte a St. Laurent-t a kékfrankossal. 

Így született ez a bőtermő, a túlterhelésre fittyet hányó fajta, amely a nagyüzemek favoritjaként látványosan illusztrálta, hogy a mennyiség soha, de soha nem csaphat át minőségbe. A kombinátos idők szovjet exportra szánt híg löttyeként vonult be a történelembe.

A rendszerváltás utáni nagy lelkesültségben néhányan próbálkoztak vele, de idővel feladták a kísérletezést. Burgenlandban bezzeg mást jelent. Ott máig a minőség és a hagyomány szinonimája. Nekünk is farkasszemet kéne nézni a zweigelttel. Ráspi (Horváth József) megtette.

Anno Jancis Robinson a Financial Times hasábjain Ráspi 2007-es Zweigelt Válogatásáról lelkendezett.

Az átkosban lejáratott zweigeltnek itthon Ráspi szerzett ismét polgárjogot. Új dimenzióit nyitotta meg az alapoktól a válogatáson keresztül a csúcsokig.

Az Intersparban 3000 forintért bukkantunk 2015-ös alap zweigeltjére. Megörültünk neki, mert már régen kóstoltunk Ráspi-bort.

A bor már négy, sőt lassan öt éves, de vitalitása szétfeszíti a palackot, poharat. Se színén, se illatán, se ízén nem hagyott nyomot az idő.

Illatában kezdetben még a hordó fás jegyei (rum, puncs?) versenyeznek az intenzív gyümölcsösséggel. Aztán marad a frissen facsart gyümölcslé. A palack tartalmának felét elkóstoltuk, majd öt nap múlva újra ránéztünk. Szebb, élőbb, vibrálóbb, mint a nyitás pillanatában.

Ízben a fás-földes aromák kortyról kortyra háttérbe vonulnak, gyümölcsössége (málna, áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, feketeszeder+mentalevél) fokozhatatlan.

Tanninja szelíd, savai barátiak, struktúrája alapborhoz képest meglepően vastag, húsos, telt. Utóízében meg-megvillannak a sós-ásványos aromák. 

Maradandó élmény, nem kérdés. 

Olvasósarok