Életmód

Jobb omlettet készített a robotséf, mint amire a tudósok számítottak

Szerző: Gusto
2020/06/03   |   21:07

Mérnökök egy csoportja megtanított egy robotot omlettet készíteni egészen a tojások feltörésétől az elkészült étel tányérra helyezéséig, és még azt is sikerült elérniük, hogy jó ízű ételt készítsen.

A Cambridge-i Egyetem kutatói, akik a Beko háztartásigép-gyártó céggel együttműködve gépi tanulást használtak a robot kiképzéséhez, az IEEE Robotics and Automation Letters című folyóiratban mutatták be eredményeiket, amelyek online is elérhetők lesznek a virtuális IEEE nemzetközi robotikai és automatizálási konferencián (ICRE2020) - olvasható az egyetem honlapján.

A sci-fi írók, futuristák és tudósok évtizedek óta áhítoznak robotséfre.

A mesterséges intelligencia fejlődésével különböző cégek építettek már prototípusokat, de egyik sem került kereskedelmi forgalomba, és képességeik elmaradnak az emberek kulináris jártasságától.

"A főzés nagyon érdekes probléma a robotika számára, mivel az emberek soha nem objektívek, ha ételről van szó" - mondta Fumiya Iida, az egyetem mérnöki karának kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók szerint kihívás megtanítani egy robotot étel előkészítésére és elkészítésére, mivel a robotkezelés, a számítógépes látás, érzékelés és az ember-robot interakció komplex problémáit kell megoldani hozzá.

A kép illusztrációA kép illusztráció

Ráadásul az ízlés személyenként különböző - a főzés minőségi munka, míg a robotok általában mennyiségi feladatokat végeznek el. A tojásételek, de különösen az omlett elkészítése mindig is a kulináris jártasság tesztjének számított.

"Az omlett egyike azon ételeknek, amelyek könnyen elkészíthetők, de nehéz jól elkészíteni őket. Úgy gondoltuk, ideális próbája lesz, hogy javítsuk a robotséf képességeit, az ízt, az állagot és a megjelenést" - magyarázta Iida.

"Az elkészített omlett jóízű volt, jobb, mint amire számítottunk" - tette hozzá Iida.

Legolvasottabb
A bor, amiben még soha nem csalódtam
Első, 2011-es évjárata óta rajongója vagyok.... Tovább »
Itt egy tuti recept a meggyszezonra
Morzsatorta friss meggyel, leveles túróval.... Tovább »
Ők versenyeznek idén az Év Strandétele díjért
Az idén kétfordulós lett a megmérettetés.... Tovább »
Pár perc meló, és kész a legfinomabb nyári muffin
Amitől a nyári hőségben sem kapunk haslövést.... Tovább »
Legolvasottabb
A bor, amiben még soha nem csalódtam
Első, 2011-es évjárata óta rajongója vagyok.... Tovább »
Itt egy tuti recept a meggyszezonra
Morzsatorta friss meggyel, leveles túróval.... Tovább »
Ők versenyeznek idén az Év Strandétele díjért
Az idén kétfordulós lett a megmérettetés.... Tovább »
Pár perc meló, és kész a legfinomabb nyári muffin
Amitől a nyári hőségben sem kapunk haslövést.... Tovább »
Olvasósarok