Emberek

Megvan, ki nyerte el idén a Borászok Borásza címet

Szerző: Gusto
2020/06/26   |   20:05

A Borászok Borásza 2020-ban ÁTS KÁROLY, a Grand Tokaj főborásza.

Nem csupán szakmai körökben elismert, tudása és személyisége révén a borkedvelők között is igen népszerű, igazi sztáralkat, aki a popkultúrába is betört: ki ne ismerné a dalszöveget, amiben nemes egyszerűséggel úgy mutatták be, hogy „Áts Karcsi, a király”.
A Grand Tokaj főborásza, 2012 óta pedig a legmagasabb színvonalon vezeti az Áts Családi Pincészetet is, amelynek Mádon, a Szent Tamás, a Suba és a Birsalmás dűlőkben vannak területei. Karcsi magáról így ír: „Tokaj-hegyaljai vagyok, most is ott élek. A szőlőben nőttem fel, apámtól lestem el a fogásokat. Soha nem gondoltam más szakmára, soha nem érdekelt igazán más, csak a szőlő és a bor.”

A Borászok Barátja 2020-ban SZABÓ EDIT borszakíró, a Borsmenta főszerkesztője

„Díjat kapni, díjazottnak lenni felemelő érzés, hiszen azt jelzi, hogy a munkánk mások szemében is értékes, elismerésre méltó. A Borászok Borásza cím azonban több egy díjnál. Odaítélésről a legavatottabbak, a cím korábbi birtokosai és jelöltjei, tehát maguk a borászok döntenek, lobbiharcok, politikai érdekek nélkül, pusztán a jelölt szakmai eredményeit és emberi értékeit véve górcső alá. Éppen ezért válik ez a díj számomra fontossá, hitelessé és nemessé.”

Gratulálunk a Jövő Borászának, aki 1 000 000 forintos ösztöndíjat nyert külföldi szakmai gyakorlatához!

Legolvasottabb
Egy magyar srác a Földközi-tengerben érlel borokat
Na de mi értelme leereszteni a palackokat a tenger mélyére?... Tovább »
Tokaji pincészet tarolt a nemzetközi borversenyen
A képzeletbeli dobogó mindhárom fokát elfoglalta!... Tovább »
Megtaláltuk a legszebb magyar cabernet franc-t
Annyit elárulhatunk, nem villányi.... Tovább »
Ebben a fajtában ott van a nagybor lehetősége
A fajta nem veszik el az összképben, de a fókusz inkább a termőhelyen van.... Tovább »
Bolond, aki nem otthon készíti a pesztót
A házi verzió minimális erőfeszítéssel is veri a boltit.... Tovább »

Olvasósarok