A hét bora

Megkóstoltuk a legjobb villányi bozsolét

Szerző: Kling József
2017/11/05   |   20:13

Kevés olyan magyar pincészetet tudnék felsorolni, amelyik a borkultúra szót nemcsak a bor, hanem a kultúra oldaláról is komolyan veszi. A Vylyan az elsők között van.

Most mégcsak nem is az Ördögkatlan fesztiválra gondolok, hanem az új évjárat hírnökére, a 2017-es Bogyólére, aminek palackját idén 13. éve fiatal tehetségek címkéjével öltöztetik fel.

Címkék az elmúlt 13 évbőlCímkék az elmúlt 13 évből

Az idei nyertes Rudics Mónika, az Egri Eszterházy Károly Egyetem végzős (mesterszakos II. éves) hallgatója, ebben az évben az ő címkéje köszön vissza a húszezer Vylyan Bogyólé palackon.

A név sem öncélú, valóban a bogyó levéről van szó. A Bogyólé úgy készül, ahogy Beaujolais-ban a nouveau, vagyis az újbor.

Ép, egész fürtök kerülnek a zárt erjesztőtartályba. Az alsó réteg szőlőt a felsőbb rétegek súlya nyomja, minek következtében egyszer csak megroppannak a bogyók, és beindul a természetes erjedés, amelynek során szén-dioxid keletkezik. A szén-dioxid szép lassan eluralkodik a tartályban, az erjedés pedig a felsőbb rétegek bogyóinak belsejében megy végbe.

Az eljárás következtében megmaradnak a piros gyümölcsöket idéző aromák, leginkább málna-, szamóca-, eper-, áfonyaillatot árasztanak az ily módon készült, könnyű, gyümölcsös, fiatal, lendületes vörösborok. A módszert Beaujolais vidékén kívül a Cote du Rhone egyes területein, Languedoc-Roussillonban, Spanyolország La Mancha tartományában, és a Vylyannál alkalmazzák.

Ez az évjárat nálam most mindent visz. Amikor a feleségemmel megkóstoltatom, fel se merül benne, hogy borral (zweigelt és portugieser cuvée-je) kínálom. A Bogyólé gyümölcsössége tényleg mindent felülír, legfőképp az alkoholt. Egyébként olyan, mint egy málnából, feketeszederből, áfonyából facsart friss gyümölcslé.

Az elmúlt 13 évben majdnem minden évjáratát sikerült megkóstolnom, de ilyen húsos, szaftos, tömör, mégis lágy struktúrára nem emlékszem. Vagy velem van a baj, vagy ez a bor most tényleg egészen rendkívüli.

Legolvasottabb
Pohner Ádám bekerült a 2019-es világdöntőbe!
Véget ért a Bocuse d’Or 2018 szakácsverseny európai döntője Torinóban.... Tovább »
Bakker, bezár a Zsiga bár
Kár, hogy csak a rossz hírnek van hírértéke.... Tovább »
Nem méregleveket, hanem valódi vitaminbombákat akarunk
Ehhez a mozgalomhoz érdemes csatlakozni.... Tovább »
Megérkezett a Gasztrotérkép Applikáció
Megjelent a 2018-as Balatoni Gasztrotérkép. ... Tovább »
A Decanter világversenyen 97 pontos lett egy mádi bor
Az ifjabb Szepsy István készítette. ... Tovább »
Legolvasottabb
Pohner Ádám bekerült a 2019-es világdöntőbe!
Véget ért a Bocuse d’Or 2018 szakácsverseny európai döntője Torinóban.... Tovább »
Bakker, bezár a Zsiga bár
Kár, hogy csak a rossz hírnek van hírértéke.... Tovább »
Nem méregleveket, hanem valódi vitaminbombákat akarunk
Ehhez a mozgalomhoz érdemes csatlakozni.... Tovább »
Megérkezett a Gasztrotérkép Applikáció
Megjelent a 2018-as Balatoni Gasztrotérkép. ... Tovább »
A Decanter világversenyen 97 pontos lett egy mádi bor
Az ifjabb Szepsy István készítette. ... Tovább »
Olvasósarok