Ajánljuk

Milyenek a magyar bor lehetőségei?

Szerző: Gusto
2018/01/10   |   16:41

Március 1-én rendezik meg a Borjog és Bormarketing 2018 Konferenciát, amelynek már a programtervét is nyilvánosságra hozták.

A Borjog és Bormarketing Konferencia indulása óta évről évre világos célokat fogalmaz meg, és mindenekelőtt hathatós felülete kíván lenni a magyar borért dolgozó szőlészeknek, borászoknak, szakmai szervezeteknek, kormányzati szereplőknek.

Az idei részletes program itt olvasható.

A konferencia plenáris szakasza – az esemény címének megfelelően - két fő témakörrel foglalkozik: az aktuális borjogi és bormarketing kérdésekkel.

A konferencia első részben mindig kiemelt figyelmet kap az ágazat jogi környezetének egyszerűsítése és az adminisztrációs terhek csökkentése, hiszen ez a borászok által megfogalmazott egyik legfőbb, általános igény, amely nem csupán hazánkban, hanem nemzetközi szinten is a fontos elérendő célok között szerepel.

Emellett ebben a részben az egyik leginkább várt téma mindig a kormányzat tájékoztatása a várható fejlesztésekről és támogatásokról, hiszen itt valóban minden alkalommal húsbavágó kérdések kerülnek terítékre. Ez alkalommal is beszédes Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadásának címe: Milliárdok az ágazat szolgálatában.

A konferencia második részében hangsúlyosan a bormarketing kérdések kerülnek terítékre, amikor az ágazati szereplők közösen vizsgálják a magyar bor lehetőségeit, egyeztetik céljaikat és ismertetik a vállalt feladatokat.

A konferencia szintén fontos törekvése, hogy a gazdasági szempontok megjelenítése mellett megfelelő hangsúllyal emelje ki a mértékletes borfogyasztás, a borkultúra fontosságát, ezen előadások között különösen izgalmasnak ígérkezik Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos úr előadása.

A konferencia történetében első alkalommal képviselteti magát az előadók között a NAV, dr. Zámbó Péter dandártábornok, a szervezetet bűnügyi főigazgató-helyettesének személyében, aki várhatóan egy akciókban bővelkedő előadásban ismerteti a szervezet ágazatot is segítő stratégiáját.

A konferencia szervezői ezúttal is véleményformáló nemzetközi előadókat kértek fel előadónak: például Kanadából érkezik John Szabó Master Sommelier, a Volcanic Wines könyv nemzetközileg ismert és elismert szerzője, vagy Dr. Ignacio Sanches Recarte az európai borágazati vállalkozásokat képviselő szervezet (CEEV) főtitkára.

Az eseményt minden alkalommal egy interaktív bormarketing kerekasztal beszélgetés zárja – a felkért szakembereket „Bormarketing hangsúlyok 2020-ig” témában kérdezhetik majd a résztvevők.

Legolvasottabb
Megtaláltuk a legjobb magyar rozépezsgőt
Ez az első tokaji rozépezsgő.... Tovább »
Ha csak egy magyar pezsgőt választhatnék 2017-ből
Három palackkal vehetek belőle egy jó champagne áráért.... Tovább »
A legemlékezetesebb borok, amiket 2017-ben kóstoltam
Tényleg mély nyomot hagytak bennem.... Tovább »
Legolvasottabb
Megtaláltuk a legjobb magyar rozépezsgőt
Ez az első tokaji rozépezsgő.... Tovább »
Ha csak egy magyar pezsgőt választhatnék 2017-ből
Három palackkal vehetek belőle egy jó champagne áráért.... Tovább »
A legemlékezetesebb borok, amiket 2017-ben kóstoltam
Tényleg mély nyomot hagytak bennem.... Tovább »
Olvasósarok