Ízek

Ennél olcsóbban nem lehet menzakaját készíteni

Szerző: Gusto
2018/02/10   |   09:32

Hatodik alkalommal rendezték meg a Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyen 52 csapat vett részt.

Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 450 forintot.

A menzás szakácsverseny döntőjét február 9-én a SIRHA kiállításon, a Bocuse d’Or magyarországi döntőjének helyszínén tartották.

A Nébih által szervezett selejtező, valamint az öt helyszínen lezajlott elődöntők eredményei alapján 12 csapat jutott tovább az országos döntőbe.

A döntősök ételsorait neves szakértőkből álló zsűri – Szatmári János, Gulyás Károly, Wolf András, Vomberg Frigyes és Ambrus György - értékelte.

A bírálók a kötelezően előírt kritériumok mellett azt is figyelembe vették, hogy a versenyproduktumok hozzájárulnak-e a hagyományos ízek, ételek modernizálásához, az étkezési kultúra fejlesztéséhez, illetve a tavaszi évszak gasztronómiai sajátosságainak és szokásainak megismertetéséhez.

A Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018 díjazottai:

I. helyezett:

Eurest Budapest csapat; Budapest XVII. és XXIII. kerület - Horváth György és Maros András
előétel: selymes csicsókaleves, zöldség tatárral
főétel: Spenótos harcsa savanyított zöldségekkel
desszert: Eper krémes, spárgával

II. helyezett:

Eurest Győr csapat, Győr - Balázs Attila és Szabó Béla
előétel: Melegen pácolt harcsa zöldborsó majonézzel
főétel: Tanyasi csirkecomb répákkal
desszert: Karalábékrémes tésztasípok, eperrel

III. helyezett:

Hungast Pécs csapata, Pécs - Berényi Máté és Rigó Norbert
előétel: Harcsa tatár salátával, marinált eperrel, zabropogóssal
főétel: Gyömbéres sült csirkeszárny töltött burgonyatallérokkal, pirított mediterrán zöldségekkel
desszert: Ropogós habtölcsér, zelleres fehércsokoládé mousse-szal

Legolvasottabb
Megvan az idei Magyarország tortája
Magyarország cukormentes tortája is.... Tovább »
Feljelentik a borászokat a madárriasztó hangágyúk miatt
10-12 másodpercenként durrognak a hangágyúk.... Tovább »
Hat fogás a Parlamenttől a Rákóczi hídig
Teszteltük Budapest egyetlen gasztrohajóját.... Tovább »
Legolvasottabb
Megvan az idei Magyarország tortája
Magyarország cukormentes tortája is.... Tovább »
Feljelentik a borászokat a madárriasztó hangágyúk miatt
10-12 másodpercenként durrognak a hangágyúk.... Tovább »
Hat fogás a Parlamenttől a Rákóczi hídig
Teszteltük Budapest egyetlen gasztrohajóját.... Tovább »
Olvasósarok