Borok

Ki lesz a legjobb magyar sommelier?

Szerző: Gusto
2018/02/10   |   12:44

A hónap végén, február 24-én rendezi meg a Magyar Sommelier Bajnokság elődöntőjét a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban a Magyar Sommelier Szövetség. A döntőt március 4-én a Gerbeaud Ház Átrium termében tartják.

A szakma országos bajnokságának célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson a sommelier-knek, vagy azoknak a vendéglátásban dolgozóknak, akiknek a sommelier szakma a munkakörük része.

Ezen túl a bajnokság lehetőséget teremt a meglévő szakmai kapcsolatok erősítésére és új személyes kapcsolatok kialakítására is.

Az elődöntőben a részvevők előbb írásbeli feladatokat oldanak meg, vörösbort dekantálnak, megfelelő ételt ajánlanak a borokhoz, végül pedig két bort párosítanak öt étellel.

A döntőbe három versenyző jut, akikre hat gyakorlati feladat megoldása vár a nagyközönség előtt március 4-én a Gerbeaud Ház Átrium termében.

A verseny ezúttal is nyílt, így a szövetség tagjain kívül a megmérettetésen minden olyan szakember részt vehet, aki tudásáról ebben a formában is számot kíván adni.

(forrás: MTI)

Legolvasottabb
Itt a magyar csokiguru újabb hat dobása
Nemzetközi szinten is kuriózumnak számít.... Tovább »
Íme a Magyarország legszebb birtoka díj győztesei
Megvannak a kategóriagyőztesek is.... Tovább »
Bott Frigyes szintet lépett
Új, biodinamikus borsorral jelentkezett.... Tovább »
Ilyen finomat se ittam még Zwackéktól
Gincunami söpör végig Európán.... Tovább »
Legolvasottabb
Itt a magyar csokiguru újabb hat dobása
Nemzetközi szinten is kuriózumnak számít.... Tovább »
Íme a Magyarország legszebb birtoka díj győztesei
Megvannak a kategóriagyőztesek is.... Tovább »
Bott Frigyes szintet lépett
Új, biodinamikus borsorral jelentkezett.... Tovább »
Ilyen finomat se ittam még Zwackéktól
Gincunami söpör végig Európán.... Tovább »
Olvasósarok