Borok

Bemutatták a külügyminisztérium 2018-as borválogatását

Szerző: Gusto
2018/02/12   |   16:19

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) idei borválogatásába idén 30 kiváló minőségű magyar bor került, ezek képviselik a magyar borkultúrát a külképviseleteken és a KKM diplomáciai rendezvényein. A borokat hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be.

A borokat szakmai zsűri választja ki minden évben, kizárólag magyar szőlő- és borfajták kerültek a válogatásba, például a kadarka, a kéknyelű, az Irsai Olivér, vagy a furmint. Miután 2017 a furmint éve volt, ez a fajta hangsúlyos eleme a mostani borválogatásnak.

A szelekció során a KKM stratégiai partnere volt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), szakmailag pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) véleményére hagyatkoztak nagymértékben. Emellett lengyel, cseh és szlovák borszakértőket is bevontak a munkába.

Mészáros Gabriella, a borválogatás zsűrijének elnöke arról beszélt, hogy a mostani válogatás azért volt izgalmasabb az előzőeknél, mert a V4-ek három másik társországnak szakértői is részt vettek a bírálatban. A borválogatás azonban nem verseny, a fő szempont ugyanis az volt, hogy - a Kárpát-medence adottságait kihasználva - olyan borokat lehessen megmutatni, amelyeket máshol nincsenek - szögezte le.

A borok lsitája

GRAND SUPERIOR

Laposa 4hegy Olaszrizling 2016 
Szászi Pince Kabócás Olaszrizling 2015 
Grand Tokaj Kővágó Furmint 2015 
Árvay Padi-hegy Furmint 2015 
Bussay Zalai Csókaszőlő 2016 
Gere Tamás Villányi Cabernet franc 2012 
Holdvölgy Tokaji édes Szamorodni Intuition Nr.1. 2008 
Royal Tokaji 5 puttonyos Aszú 2013 
Tokaj Nobilis Tokaji Aszú 6 puttonyos 2010 
Sauska Tokaji pezsgő brut n.v. 

SUPERIOR
Jásdi Csopaki Olaszrizling 2016 
Dobosi Pince Badacsonyi Kéknyelű 2015 
St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2015 
Takler Szekszárdi Bikavér reserve 2015 
Erzsébet Pince Édes Szamorodni 2016 
Hétszőlő Tokaji Aszú 6 puttonyos 2008 
Demetervin Tokaji brut 2014 

CLASSIC

Dubicz Mátrai Irsai Olivér 2017 
Frittmann Kunsági Cserszegi fűszeres 2017 
Carpinus Tokaji Furmint grand reserve 2016 
Királyudvar Tokaji Furmint sec 2015 
Eszterbauer Szekszárdi Kadarka Nagyapám 2016 
Balla Géza Ménesi Kékfrankos 2016 
Thummerer Vilmos Egri Bikavér superior 2013 
Kovács Nimród Egri Bikavér Rhapsody 2014 
Áts Károly családi pincészete Tokaji Áts cuvée 2015 
Béres Szőlőbirtok Tokaji Magita cuvée 2014 
Dobogó Pince 6 puttonyos Aszú 2010 
Garamvári Optimum brut 2013

(forrás: MTI)

Legolvasottabb
Megvan az első 2 Michelin-csillagos magyar étterem
Íme a 2018-as magyar Michelin-csillagok. Ezekben a pillanatokban derült ki, mi a helyzet a hazai csi... Tovább »
Megvan az idei Borászok Borásza díj győztese
A Jövő Borásza és a Borászok Barátja is.... Tovább »
Pörkölt diszkófényben
Két hete nyitott az Arany Tacskó bistro.... Tovább »
Bezár a Tanti is, végleg
Már nem az a kérdés, miért veszítette el a Michelin-csillagot.... Tovább »
Legolvasottabb
Megvan az első 2 Michelin-csillagos magyar étterem
Íme a 2018-as magyar Michelin-csillagok. Ezekben a pillanatokban derült ki, mi a helyzet a hazai csi... Tovább »
Megvan az idei Borászok Borásza díj győztese
A Jövő Borásza és a Borászok Barátja is.... Tovább »
Pörkölt diszkófényben
Két hete nyitott az Arany Tacskó bistro.... Tovább »
Bezár a Tanti is, végleg
Már nem az a kérdés, miért veszítette el a Michelin-csillagot.... Tovább »
Olvasósarok