Borok

A 10 legemlékezetesebb bor, amit 2016-ban ittam

A legnagyobb borélmények kizökkentenek a kóstolásból.
Szerző: Kling József
2016/12/29   |   16:58

– Te tényleg emlékszel a tíz legnagyobb borélményedre egy évre visszamenőleg? – kérdezi tőlem hitetlenkedve a feleségem. 

– Dzsízösz, nem hogy az elmúlt egy, hanem az elmúlt tíz év összes átütő borélményére emlékszem. (Ha húszat mondanék, az végképp nagyképűen hangozna.) Hát mi a francnak foglalkozom annyit a borral? Ez a minimum, nem? – mondom sértődötten. 

A feleségem a fejét csóválja. 

Na jó, nem tudom, miért vállalok be ilyet. De miért ne? Járok, kelek, kóstolok, jegyzetelek. Rajta tartom a kezem a magyar (és némiképp a nemzetközi) borélet ütőerén. A kóstolás meló. Persze, röhöghetnek, de csak egyszer egy hétig próbálják ki. Utána nem fognak röhögni.

Csak azért hozom ezt föl, hogy érzékeltessem, szakíróként inni, az az igazi élmény. 

A kóstolásban mindig van valami mesterséges és életidegen. Az ember sosem iszik úgy bort, ahogy kóstol. Viszont aki szakmányban kóstol, annak nehéz inni, mert valójában mindig kóstol, bőszen forgatja a poharat, ki akarja szagolni belőle a miérteket, a miértekre a válaszokat. Szakmai ártalom. 

Ezért a legnagyobb borélmények azoknál a tételeknél kezdődnek, amelyek kizökkentenek a kóstolásból. Amiket később felkutatok, megveszek, és a legjobb barátoknak büszkén mutogatok. Mintha csak én készítettem volna őket. Ezek a borok nyomot hagynak bennem. Ezekre a borokra úgy gondolok, mint olyan emberekre, akiknek a társasága nélkül nemigen érdemes élni. Ilyen borélményeket gyűjtöttem össze. Tizet. Fájó szívvel hagytam ki azokat, amelyek bekerülhettek volna, de mindig ott volt egy "de". Ha már ilyen hülyén csőbe húztam magam, hogy csak tizet választhatok, az áldozatokkal jár. 

Egy részüket megírtam már, most újrakóstoltam, és ha nem változott az élmény, újra csak azt írom, mint előzőleg. 

Lássuk!

Kaláka Tökösmál Cuvée 2015 (10 000 Ft)

Amikor cirka 15 évvel ezelőtt elkezdődött nálam ez a borőrület, és Alkonyi László, az akkor még létező Borbarát magazin főszerkesztője maga mellé vett, gyakran emlegette a kaláka szót, ami nála nemcsak a népszerű együttest, hanem az emberi közösséget jelentette. Pontosabbna azt, hogy régen falun az emberek mindig kalákában segítettek egymásnak. És nagyon sajnálta, hogy mindez ma már csak a múlté.

Aztán a magazin egyszer csak megszűnt, ő meg valóra váltotta azt, amiről addig csak írt. Bort készített végre azon a borvidéken, amelynek mindig is elkötelezett trubadúrja volt. Olyan volt a mi kapcsolatunk, mint egy rossz házasság. De nagyon sokat tanultam tőle, és amikor először belekortyoltam ebbe a borba, minden sérelmemet elfelejtettem vele kapcsolatban.

Ez a bor remekmű. Poétikus, törékeny, lágy, virágos, gyümölcsös, ásványos, feszes, ízgazdag, olajos, testes, áttetsző. Akárhányszor újrakóstolom, nem tudok betelni vele. Szerencsére baromi drága, így nincs sok esélyem túl gyakran újrainni. Irigylem ezt a bort. Ha valaha lenne bátorságom belevágni, ilyet szeretnék faragni a Balaton-felvidéken vagy Somlón. Mondjuk, azt próbálnám olcsóbban kihozni. 

Kreinbacher Öreg tőkék bora 2015 (3250 Ft)

Imádom ezt a bort. Bárhol a világon a duplájába kerülne. Illatában pazar egyensúlyban van a gyümölcsösség, a szinte jódos ásványosság és a hordó. Ilyen intelligens hordóaromákat fehérborban eddig csak francia tételekben kóstoltam. Nem lehet véletlen, hiszen ennek a bornak egy része francia hordókban érlelődött nyolc hónapig. 

A korty puha és vitális, vastag, mégis dinamikus, tele energiával és eleganciával.

Ízében felváltva jelenik meg a gyümölcsösség (főleg fehér húsú őszibarack), a tengeri feelinget idéző sósság (ásványosság), és a földimogyorós aroma (hordó). Egyik sem dominál, inkább átfolynak egymásba, mielőtt bármelyik íz felerősödhetne, a többi már ismét ott tolong.

Bott Frigyes Hárslevelű 2015 (4500 Ft)

Én még csak most kezdem megszeretni ezt a fajtát, és még csak nem is Tokajból. Hanem Bott Frici és Györgykovács Imre kezéből. 
Ha jól tudom, három különböző szüreti időpont és hat hordó házassága. Egészfürtös préselés, spontán erjedés. A pohárban egyszerre van tavasz és ősz. Frissen nyíló akác, orgona, fehér ibolya és haldokló krizantém. Méz, őszibarack, aszalt sárgabarack, de mindez mégis valami olyan vitális egymásra találásban, ami nélkülözi a kései szüret hangulatát. Élénk savai dörgölődző dobermannok. A többi néma csend.

Györgykovács Hárslevelű 2014 (3900 Ft)

Elképesztően intenzív illat. Gyümölcsesszencia, anélkül, hogy egyetlen gyümölcsöt is meg tudnék nevezni a kavalkádból. Aztán növények és virágok, sejtésszerűen. Szárított paradicsom, diszkréten, olíva olajban. Néha felvillan a menta. A korty gömbölyű, olajos, minerális. Savai rövid pórázon. Makulátlanul tiszta íze valószerűtlenül hosszú. Az egyetlen bor, amit 2014-ből igazán szeretek. Ami felül tudott emelkedni a mostoha évjáraton.

St. Andrea Örökké 2015 (4500 Ft)

Tudom, hogy Lőrincz György mélyen vallásos ember. Én mélyen nem. Ezt a bort mégis áhítattal ittam, pedig akkor még nem is tudtam, hogy az övé. Vakon azt mondtam, ez spirituális bor. Olyan átszellemült. Olvad a szájban. Mire testet ölt, már el is illan. Hűvös, elegáns. Mintha üvegből volna. Nem tudom ezt jobban elmondani, na! Chardonnay, sauvignon blanc, olaszrizling és furmint. 

Szászi Rózsakő 2015 (2190 Ft)

Én a magam részéről szeretem a Szászi-borok – ha úgy tetszik – ódivatúságát. Szeretem aranysárga színüket, illatukban a bazalt ásványosságát, a szárított mezei virágok kamillás, olykor méhviaszos hangulatát. De mindezek sosem írják felül a barna erdőtalaj, kő, agyag, humuszban gazdag termőtalaj, bazalt kombinációjából létrejövő sokszínűséget. Nem emlékszem, mikor írtam ezt, de amikor Szászi borát iszom, eszembe jut.

"A rózsakő vagy kevésbé elegáns nevén Badacsony 36-os szőlőt kéknyelűből és budai zöldből keresztezték Badacsonyban, az 50-es évek végén. Nevét a legendás badacsonyi kőről kapta." Nekem ez a bor szinte már túl van a borszerűségen. Valami más állapot. Közelebb áll a színtiszta gyümölcsléhez, amiben ott a bazalt, a virágok, minden, amit a Szent György-hegy jelent. Ott szeretnék megöregedni. 

Oremus Szamorodni 2013 (2850 Ft)

Ha Tokaj és édes bor, akkor nekem az édes szamorodni. Oremus. Egy pohár ebből a borból többet tesz Tokajért, mint egy egyhetes nemzetközi konferencia. A savak és a maradék cukor játéka lélegzetelállító. Tökéletes arány. Gyümölcsössége vezeti az ízképet, de van benne ásványosság, elegancia, szelíd tannin, édes élet. Azt szeretem benne, hogy egyáltalán nem a cukorról szól. Hogy édes bor mivolta ellenére elsősorban bor és Tokaj, és csak az üres üveg fölött merengve jut eszembe egyáltalán, hogy te jó ég, de hát ez ÉDES volt. 

Heimann Birtokbor 2013 (3600 Ft)

Most látom csak, mennyire elcsúszott az arány a fehérborok felé. Ez van. Igen, már évek óta fehérboros vagyok. Már amikor iszom és nem dolgozom. Sokkal több izgalmat és élményt találok bennünk. Ezért aztán még nagyobb szó, ha egy vörösborra felkapom a fejem. Ez nagy kedvencem. Cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, kékfrankos és syrah vitális, arányos, ízes elegye, hihetetlenül művelt tanninkultúrával. És ami a legfontosabb, a hordó aromái itt valóban integrálódtak, belesimulnak az ízképbe. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az utóbbi időben akárhány villányi és szekszárdi vörösbort hasonlítottam össze, nálam mindig a szekszárdi győzött. Sorry!

Bukolyi Egri Bikavér Selection 2013 (3500 Ft)

Sziklaszilárd ez a bor. Akárhányszor kóstolom újra, bocsánat, iszom, mindig ugyanaz az élmény. Erdei gyümölcsök (főleg áfonya), menta, avar, föld az illatban. Ízben hatványozott gyümölcsösség, piros bogyósok is megjelennek, plusz lila virágok és megint hűvös menta. A szerkezete tömör, a tanninjai már szelídek, nem harapnak vissza, minél tovább melegszik a pohárban, annál selymesebb a struktúrája. Amúgy burgundi pohárból kóstoltam, az illik hozzá a leginkább.

La Vida Cabernet Sauvignon 2003 (ár?)

Most egy kicsit csalok. Ezt a bort egyszer kóstoltam, de akkor azonnal ittam is. Tudtam, hogy soha nem lesz rá lehetőségem újrakóstolni (nemhogy inni), úgyhogy minden kortyát elraktároztam. Még rendes képem sincs róla, csak ilyen fantom. De ez is milyen kifejező.

Sötét szín, a karimája téglavörösbe hajlik. Hűvös, medvecukros illat, feszes, elegáns szerkezet, összetett íz, finom savak, szelíd tanninok békés mennyországa. Ujjongunk. Illik fikázni a fajtát, de akárki akármit mond, az ilyen borok miatt lehet szeretni a cabernet sauvignont. Vakon meg se mondanám, hogy magyar. Abszolút nemzetközi! Sokáig hezitáltam, de végül arra jutottam, hogy az én ízlésemhez még a 2003-as, (szintén király!) Jekl Merlot-nál is közelebb áll. Bármelyik teszten 90 pont fölött kapna.

De jó most visszagondolni minderre!

Legolvasottabb
Megtaláltuk a Dunakanyar legromantikusabb szállását
A diófán nemcsak nyaralni, telelni is lehet.... Tovább »
Veszprémben most a Szifon a legmenőbb
Békebeli hangulat és retró.... Tovább »
Letiltották a Gabko chilit egy étteremben
Olyan erős, hogy a vezetőség megtiltotta a pizza forgalmazását.... Tovább »
Íme a kemény sajtok királya
A parmezán egy csoda!... Tovább »
Megkóstoltuk a legjobb villányi bozsolét
Vagy velem van a baj, vagy ez a bor most tényleg egészen rendkívüli.... Tovább »
Legolvasottabb
Megtaláltuk a Dunakanyar legromantikusabb szállását
A diófán nemcsak nyaralni, telelni is lehet.... Tovább »
Veszprémben most a Szifon a legmenőbb
Békebeli hangulat és retró.... Tovább »
Letiltották a Gabko chilit egy étteremben
Olyan erős, hogy a vezetőség megtiltotta a pizza forgalmazását.... Tovább »
Íme a kemény sajtok királya
A parmezán egy csoda!... Tovább »
Megkóstoltuk a legjobb villányi bozsolét
Vagy velem van a baj, vagy ez a bor most tényleg egészen rendkívüli.... Tovább »
Olvasósarok