Gourmet

Gourmet-díjas lett a kedvencünk

Szerző: Gusto
2018/05/22   |   18:37

Hagyományteremtő szándékkal tavaly indult a Gourmet-díj, amelynek keretében díjazzák a Gourmet fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét. Legnagyobb örömünkre díjat kapott a kedvencünk is.

A díjakat Pohner Ádám, a Kistücsök séfhelyettese adta át, aki Magyarországot képviseli majd a Bocuse d’Or szakácsverseny európai fordulóján Torinóban. A szakmai zsűri értékelésén túl a közönség is szavazhatott kedvenceire, így két kategóriában is adtak át díjakat, sőt, egy különdíj is gazdára talált.

Erre igyunk!

A gasztroszakemberekből álló zsűri idén

  • a legjobb ételnek a Kreinbacher Bistro alkotását választotta, ami nem más, mint a „Szent Jakab-kagyló, ponzu, avokádókrém, lazackaviár”. Mi megmondtuk előre.
  • a legjobb kiállító az Innio Étterem lett, ebben a kategóriában összhatást, az ételek konzisztenciáját és minőségét, a stand megjelenését, illetve a fesztivál szempontjából hozzáadott értéket vizsgálták.
  • A legjobb édesvízi halból készült étel kategóriában egy különdíjat is kiosztottak, amit a szakma bírálata alapján a Kistücsök étterem – „Házi kenyérgombóc nyurgaponty császárhússal, sóska szósszal” étele kapott.

A látogatók is szavazhattak: a közönség szerint a legjobb kiállító és étel kategóriában a gyöngyösi Bori Mami vitte el a pálmát.

Legolvasottabb
Bakker, bezár a Zsiga bár
Kár, hogy csak a rossz hírnek van hírértéke.... Tovább »
Pohner Ádám bekerült a 2019-es világdöntőbe!
Véget ért a Bocuse d’Or 2018 szakácsverseny európai döntője Torinóban.... Tovább »
Nem méregleveket, hanem valódi vitaminbombákat akarunk
Ehhez a mozgalomhoz érdemes csatlakozni.... Tovább »
Megérkezett a Gasztrotérkép Applikáció
Megjelent a 2018-as Balatoni Gasztrotérkép. ... Tovább »

Olvasósarok