Ezzel a borral mostanában mindenkit elbűvölök. A feleségemet éppúgy, mint brit barátunkat, Johnnyt. 

A feleségem szinte sosem iszik bort. Ennek ellenére egy fekete öves Master of Wine tévedhetetlenségével mond ítéletet minden egyes pohár fölött, amit az orra alá tolok.

Ezért olyannyira odavolt, hogy még a nevét is megjegyezte.

- Van még abból a 100% Balatonból?

Leestem a székről, amikor ezt kérdezte.

Angol barátunk, Johnny szintén teljesen rákattant a Homola-borra. Ő igazi vájtfülű, csupa világklasszist iszik, körbekóstolta már néhányszor a világot. Úgyhogy rajongása enyhén szólva figyelemre méltó.

- Tudod – mondja – szerintem egy ország borállapotát nem az úgynevezett nagy borok mutatják meg igazán. Hanem pont az egyszerű tételek. Ha minden bor itt kezdődne, ahol ez, akkor lenne Kánaán Magyarországon.

- Ha nem tudnád, mit iszol, mit mondanál, honnan van?

- A Balatonról.

- Most hülyéskedsz.

- Nem. Elég sok magyar bort kóstoltam már, tudom, mit beszélek. A tramini, pinot gris és olaszrizling remek arányban épül egymásra. Illatban a tramini dominál, de azért ott egy kis zöld mandulahéj az olaszból és egy jelzésszerű gyümölcsös „édes” érzet a szürkebarátból. Ízben már ott az olaszrizling, a tramini viszont fűszert és izgalmat visz bele. A közös nevező a finoman bizsergető sav. Az a vicc, hogy a 100% Balaton elég jó marketing, de ebben a borban tényleg ott van a tó nyári hangulata: életvidám, vibráló, gyümölcsös, kedves. Nem akar többnek látszani, mint ami. És az ára is jó, 1800 forintot simán megér.

- Tudod, ebben az országban senki nem hinné el, hogy ez a beszélgetés szóról szóra valóban megtörtént.

- Az legyen az ő bajuk - mondja Johnny, és nyújtja a poharát, töltsek még.