A megoldás: Kaiken Ultra Cabernet Sauvignon 2017.

Jó, jó, tudom, bicskanyitogató a gagyi bulvárcím, de néha a legnagyobb közhely az egyetlen igazság. Vállalom.

Arról nem is beszélve, hogy nem azért vettem le a Bortársaság polcáról (igen, bemerészkedtem az egyik boltukba, nem volt senki az eladón és rajtam kívül, és természetesen maszkban és gumikesztyűben), mert a palack nyakán ott virít, hogy James Suckling 93 pontot adott rá.

Otthon a karantén meghitt magányában ismerkedem a zsákmánnyal. 

Azt írja a Bortársaság, hogy Mendozában, a pincészet 80 éves ültetvényéről, 800 méteres magasságból, kézzel szüretelve származik az alapanyag. Tartályban erjedt, majd új és használt francia hordóban érett 12 hónapon keresztül.

Aki ebbe beleszippant, hirtelen megérti, miért lett akkora divat a fajtából. De tényleg akkora, hogy a sznobizmus szinonimájává vált.

Ugyanakkor ez a bor minden, a fajtához tapadt pejoratív jelentést felülír.

A színe olyan, amilyennek lennie kell.

Illata mély és vonzóan összetett. Egyszerre jelenik meg benne a gyümölcsös frissesség és érettség. Ami ráadásul kiegészül a hordó artisztikusan finom aromáinak ízjegyeivel.

A hangsúly a rafinált arányokon van: először menta és eukaliptusz érett pirosáfonyával, fekete szederrel, ribizlivel. Utána meggy, cseresznye, egészen diszkrét pipadohányos háttérrel. Nyomokban toszkán bútor, nem antikolt, hanem eredeti.

Ízben megdöbbentő a frissen facsart gyümölcs intenzív jelenléte, a tannin kedves, telt érettsége. Gyümölcs legelől, utána vitális savak, puha tanninok, nagy borokra jellemző testérzet elegáns struktúrával, hosszú lecsengéssel.

Hát ez ott van a szeren.