Bioborban régen csalódtam már ekkorát

2022. 03. 04., 19:53
A hét bora
2585

Szeretem a Malatinszky borokat, érthető hát, hogy megugrott az adrenalinszintem, amikor  a Borháló bioborokat felsorakoztató márciusi kínálatában megláttam a Novum Conceptio névre keresztelt tételt. 

Rögtön rá is googliztam, és ezt olvastam a pincészet honlapján: 

„Borozgató társaságban egyre gyakrabban kínáltak meg natúrborral, ami zavarosságával egy félig elkészült bor benyomását keltette bennem. Rusztikusak voltak, ami nem áll hozzám igazán közel. Mivel mindig egészséges voltát emelték ki, mondván: ez aztán igazán nem tartalmaz semmilyen hozzáadott anyagot, még ként sem. Egy idő után, látván a töretlen lelkesedést másokon, arra gondoltam készíthetnék egy ,,demo“ natúrbort saját elképzelésem szerint.

A tavalyi szüretben hozzáláttam a megvalósításhoz, majd néhány hónapos érlelést követően palackoztam az összeállítást, amely cab.sauvignon - cab.franc és merlot. Végtére olyan bor született, ami stílusában benne van a Malatinszky képben, dinamikája pedig magával ragadó. Na, gondoltam, akik eddig a fiatal évjáratokat keresték rajtam, megkapják amit akartak.

Számomra is meglepő módon, néhány hónappal a színrelépést követően, az első export szállítmány a napokban indul útnak New Yorkba, hogy az ottani éttermek vendégei is megismerhessék a NOVUM CONCEPTIO -t.”

Malatinszky vallomásától felajzva azonnal elrohantam a Borháló legközelebbi üzletébe, szerencsére már minden sarkon akad egy, ahol ott figyelt a polcon a Zelna pincészet szintén bio zweigeltjével együtt mindössze 6990 forintért. 

Otthon először a zweigeltet pattintottam ki, mivel jól sejtettem, hogy a bordeaux-i szentháromságra bazírozott cuvée nyilván testesebb lesz. 

Szóval a 2020-as Zelna Zweigelt pipec, kedves kis bor, tiszta illat, rendes ház. A gyümölcs Balatonszőlősön érett be, és mintha frissen facsarták volna a pohárba. 

A meggy, málna, eper szétfeszíti a poharat, a korty lágy, kedves, ízes, a tanninok szelídek. 

Ugyanez a Novum tanninjairól nem mondható el. A Novumban az az újdonság, hogy elképesztő csalódás. Az illata rendben van, mély színe vonzó, de egy-két korty a nyelvemet tépőzárral szögezi a szájpadlásomhoz. 

Kóstolom magában, vörös húshoz, sajthoz, egy nappal, két nappal később, ülve, állva, fejen állva, de csak nem tud meggyőzni arról, hogy szeressem. 

Pedig tényleg ott van benne Malatinszky kézjegye, meg hát illatában a natúrbor csábító ereje, de az íze...egyre keserűbb. Sírok.

Három nap alatt a palack feléig jutok, akkor föladom. Mindezt 4690 forintért nagyon sokallom. Igyák meg New Yorkban. Én meg iszom a zweigeltet, az másnap el is fogy.