Napokig faggatom a palackot. Amikor kipattintom a dugót, friss, vad, erdei gyümölcsös illat harap az orromba. A bor karaktere már az első percekben megmutatja magát. Frissességét napokig megőrzi, visszadugózva, a lakás egy hűvös sarkában.

Három nap után az oxidáltságnak semmi jele, ami felér egy kisebb csodával. Drágább és úgymond nagyobb borok estek már szét ennyi idő alatt abban az ominózus sarokban.

Ezen nem fog a levegő. Még csak azt se mondhatom, hogy az első nap volt a legizgalmasabb. Nem. Valószínűleg én többet változtam ez idő alatt, mint a bor. Voltam bosszús és vidám, lehangolt és fáradt. Úgyhogy a harmadik napon már tényleg kezdett érdekelni ez a bikavér. A műfaj még mindig rengeteg anomáliát rejt magában, erről már írtam itt korábban.

A helyzet annyiban változott, hogy néha születnek csodák. Az ilyen borok miatt lehet hinni abban, hogy a bikavér szónak van, lesz jelentése. Bukolyi Marcelltől amúgy eddig is egy korábbi bika évjárat volt nagy élményem, úgy látszik, következetesen hozza a formáját. 

Húsz és ötven éves kékfrankos, merlot és cabernet franc tőkék gyümölcsét házasította, 500 literes hordókban másfél éven át érlelte.

Szóval erdei gyümölcsök (főleg áfonya), menta, avar, föld az illatban. Ízben hatványozott gyümölcsösség, piros bogyósok is megjelennek, plusz lila virágok és megint hűvös menta. A szerkezete tömör, a tanninjai már szelídek, nem harapnak vissza, minél tovább melegszik a pohárban, annál selymesebb a struktúrája. Amúgy burgundi pohárból kóstoltam, az illik hozzá a leginkább. Megéri azt a 3500 forintot.