Ennek a bornak valamennyi évjáratát ismerem és nem győzök csodálkozni azon, mennyire következetes és felismerhető a pohárban a stílus, a terroir, a fajta, a borász.

Szászi Endre 2017-es Szent György-hegyi Olaszrizlingjéről beszélek.

Nem véletlen, hogy Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című remekművében ezt a tájat elkeresztelte Tündérországnak.

Csodával felér, ahogy Szászi képes ezt a valóban mesebeli látványt a borban visszaadni.

Tündérisége: ezoterikus, az anyagtalanság irányába elmozduló tisztaság. Illata a fehér húsú őszibarack és az ásványiság törékeny találkozása. A kettő között híd a menta hűvös fűszeressége.

Szerkezetében is megragadható ugyanez a tündériség: olajos, sűrű, húsos teste egyszerre légies, puha, áttetsző. Tényleg csak ahhoz tudom hasonlítani, amikor a lédús champion őszibarackba beleharapok.

A harmónia momentán azt jelenti, hogy nincs hiányérzetem. Miközben ezt a bort kóstolgatom, eltelek az érzéssel, hogy ennél jobb olaszrizling nem kell. Nem azt mondom, hogy nincs ennél jobb, de itt és most ez a tökéletesség illúziójával tölti ki a pillanatot.

Nem beszélve arról, hogy ez a Szent György-hegyi milyen sokat elárul a fajta lehetőségeiről.

Hab a tortán, hogy bio.

Amúgy sokkal korszerűbb annál, mint amit a palack ódivatú, rajzolt címkéjével (amivel ebben az életben már nem tudok megbarátkozni) vizionál.

A Bortársaságnál vettük 3450 forintért.