Nekünk nagyon bejött a spanyol pezsgők fekete báránya

2020. 06. 13., 14:07
Buborékláz
4929
By

A Casa Rojo emblematikus vaddisznós vörösborát nemrég énekeltük meg. Persze hogy felcsillant a szemünk, amikor a borhűtőben ott figyelt a pincészet pezsgője, a cavák fekete báránya.

Amikor az eladót megkérdeztem, fehér pezsgőt rejt-e a palack, gondolkodás nélkül igennel válaszolt.

Tévedett is, meg nem is.

A cava ugyanis 100 százalék trepat szőlőből készült, ez a fajta pedig bizony vörös, a spanyol pinot noirnak is szokás becézni.

A cava őshonos szőlőkből készül, a bor alapját alapvetően a három helyi szőlő, a macabeo, a parellada és a xarello alkotja. Ez a fekete bárány azonban merészen csak trepat fajtából készült.

A pohárba kitöltve halvány hagymahéj színt produkál, amit simán lehetne mélyebb fehérboros koloritként is aposztrofálni.

Ízben sem egyértelműen rozé, noha bőven ontja az erdei gyümölcsös illatot. De mellette ott az őszi- és sárgabarack, sőt némi licsis aroma is befigyel, és egy jó nagy csokor fehér virág.

Ízérzete csontszáraz (3, 5 gramm a cukra). A gyöngyözés tökéletes, apró szemű, krémes textúrát építő.

A korty bizsergetően savas, fanyar, gazdag, kellemes, szomjoltó, hűsítő, csonthéjas, ásványos, gazdag, egyedi, nagyon szerethető. Gyümölcsössége fokozhatatlan, lecsengésben finom, elegáns ásványosság.

A champagne-i recept alapján, saját palackban, seprőn erjesztve-érlelve, vagyis méthode traditionelle eljárással készült.

Pezsgőkorcsolyaként nyers zellert és sárgarépát abszolváltam pár szem jalapenóval töltött olívabogyó kíséretében. Az összhatás frenetikus. Tessék kipróbálni.

A gazdagréti Radovin szaküzletben vettük 6430 forintért.