Jönnek a guruló gasztronómia fenegyerekei
Másfél év kihagyás után, szeptember 10-12-én újra megrendezik az ország legnagyobb Food Truck Show-ját a Kincsem Parkban. A nemzetközi lóversennyel egybekötött rendezvényen ezúttal a spanyol ízvilág áll a középpontban.
A FOOD TRUCK SHOW fesztivál elsődleges célja, hogy egy időben és helyen mutassa be a legjobb minőségi ételeket, italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátó járműveket.
A guruló gasztronómia képviselőinek krémje mellett lóversenyfutamok, agárversenyek, gyerekprogramok, zenekarok, utcazenészek, artisták szórakoztatják majd a kilátogatókat.
Mint minden évben, így idén is megválasztja a közönség az év legjobb food truck-ját, amit a rendezvényen hirdetnek ki.
Ezen kívül a Magyar Street Food Egyesület is átad egy szakmai díjat annak az autónak, aki az adott évben a legfelkészültebb és a legjobb kiszolgálást nyújtja vendégeinek.
„Ami fontos, idén az esemény ingyenes lesz! A helyszín nagyon sokat fejlődött, a lóversenypálya fantasztikus, a lovas közönség pedig ki van éhezve a találkozóra” – mondta V. Horváth Zoltán főszervező.