Mélyponton a cseh sörgyártás

2024. 05. 08., 08:15
Gasztrohírek
4450
By Gusto

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban: sörgyáraik tavaly mindössze 20 millió hektoliter sört főztek, 2,7 százalékkal kevesebbet mint az előző évben. Az egy személyre eső fogyasztás 136 literről 128 literre esett vissza, ami példátlanul alacsony szám - derült ki a cseh sörgyárak szövetségének éves jelentéséből.

A szövetség elemzése szerint a sörfogyasztásra nem csak a folytatódó gazdasági bizonytalanság van kedvezőtlen hatással, de a fogyasztói szokásokban bekövetkezett változások is hozzájárultak a gyenge eredményhez.

Az éves sörfőzési adatok már negyedik éve a 2010-es év szintje alatt vannak. A tavalyi évre remélt kedvező változást sajnos az állandósulni látszó gazdasági szituáció negatívan befolyásolta, ami a vendéglői fogyasztásokat is érintette. "Ez a tendencia különösen a kisebb városokban és falvakban erős" - mutatott rá Tomás Slunecko, a szervezet igazgatója.

Szerinte az utóbbi években jelentősen módosultak a fogyasztói szokások, egyre több cseh iszik a hagyományos sör helyett alkoholmenteset vagy söralapú üdítőitalokat. A sörgyárak tavaly már 1,42 millió hektolitert főztek ezekből, ami éves összehasonlításban 9,3 százalékos növekedést jelent.

A tavaly főzött sörből 15,2 millió hektoliter került a cseh piacra, ami 2,4 százalékos csökkenés. Két éves növekedés után tavaly a cseh export is 4,3 százalékos visszaesést mutatott - 5,17 millió hektolitert tett ki. Ez a 2018-as szintnek felel meg - mutatott rá az elemzés. A cseh sör iránt a legnagyobb kereslet továbbra is Szlovákiában, Németországban és Lengyelországban tapasztalható.

A csehországi piacra került sör 31 százalékát fogyasztották el a vendéglőkben, másfél évtizede ez az arány még 51 százalékot tett ki. 

Szöveg: MTI / kép: Zirig Árpád, Gusto.hu