Ebből a zöldségből kell nagyot alkotniuk a Bocuse d'Or hazai versenyzőinek

2020. 02. 04., 21:06
Gourmet
2982
By

A káposzta lett a Bocuse d'Or szakácsverseny magyarországi döntőjének plusz alkotóeleme.

A kötelező alapanyagot öt zöldség közül sorsolták ki a verseny hivatalos, keddi megnyitóján.

A versenyt szerdán rendezik meg a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoRaCe szakkiállítás keretében.

Hamvas Zoltán, a Bocuse d'Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke elmondta, a verseny előtt most van először együtt mind a hat csapat.

Még egyszer átnézték a szabályzatot, pontosították a részleteket, majd megtörtént a plusz alapanyag, a káposzta kisorsolása is. A versenyzők a METRO standján kialakított piacon ezután bevásároltak a másnapi fogásokhoz szükséges friss alapanyagokból, zöldségekből, gyümölcsökből.

Hamvas Zoltán kiemelte: a Bocuse d'Or egyre nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre is. Idén először különdíjjal jutalmazzák azt a csapatot, amelyik leginkább környezettudatosan készíti el a versenyfogásokat.

"A zsűri szigorúan figyelni fogja, ki mennyi műanyagot, vákuumzacskót, fóliát vagy papírt pocsékol el, ki milyen tisztítószereket, vegyszereket használ. Ez bele fog számítani a konyhai pontokba is" - mondta.

A Bocuse d'Or magyarországi döntőjének győztese képviseli majd az országot a világ legjelentősebb szakácsversenyének májusi európai döntőjén Tallinnban.

A Bocuse d'Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak.

A Bocuse d'Or selejtezőjét jelentős előnnyel Veres István nyerte, második helyen Palágyi Eszter, a harmadikon pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette.

A döntő további három résztvevője között van Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.

(forrás: MTI)