Lángoktól ölelt kis borvilágunkban otthonosan mozog legalább húsz éve. Televíziós szerkesztő, újságíró, borszakíró, a Borsmenta magazin főszerkesztője. Legutóbb Gyengébb? Nem! címmel publikált könyvet, amelynek főszereplője 26, a bor világában dolgozó nő. A könyv kapcsán március 8-án rendhagyó, "nőnapi" borkóstolót szervez. Úgyhogy volt miről beszélgetnünk.

Gyengébb? Nem! Provokatív cím. Mintha egyenesen a nemzet trubadúrja, Ákos elhíresült nyilatkozatára lenne válasz, hogy a nők maradjanak a konyhában, neveljék a gyereket, hiszen azért széles a csípőjük, a férfiak meg cipeljék a gerendákat, mert ők az erősek. Macsó ország vagyunk?

Ki kell ábrándítsalak: semmi ilyesmi nem jutott eszembe, amikor a könyv ötlete megszületett. Nem valami ellen akartam szót emelni, hanem valaminek az érdekében. De persze én is itt élek, itt próbálom tenni a dolgomat, nem vagyok vak, se süket: valóban vannak, akik az említett gondolatokkal („gondolatokkal”?) azonosulni tudnak, de meggyőződésem, hogy a számuk csekély, csak a hangjuk nagy. A diszkrimináció más – rejtettebb, álságosabb – megnyilvánulásai szerintem veszélyesebbek. De nem, nem hiszem, hogy macsó ország lennénk – sőt, talán (remélem) egyre kevésbé leszünk az.

Mi inspirálta a könyv születését?

Majd’ két évtizede mozgok a magyar borok világában. Kezdetben televíziós szerkesztőként hosszabb-rövidebb filmeket készítettem borászokról (az interjúalanyaim között akkor még egyetlen nő sem volt), aztán hét évig szerkesztettem a Népszabadság éves kiadványát, a Top 100 Bor-t, és egyre többször találkoztam borásznőkkel a legjobbak között. Tavaly már úgy éreztem, olyan sokan vannak, és olyan fontosak, hogy érdemes lenne őket egy színes csokorba kötve bemutatni. Újságíróként mindig az ember, az életút, a gondolkodásmód érdekel, hősiesen bevallom, hogy sokszor kevésbé izgat a bor, mint a történet, ami mögötte van. Úgy éreztem, itt igazán volna mit elmesélni, hiszen aki nőként ezt a hivatást választja, abban van kurázsi.

Volt ebben bizonyítási vágy?

Ami engem illet, én semmit nem szeretnék bizonygatni. Ezek a nők pedig már bizonyítottak. Elismert, sikeres szakember mind, mellette sok esetben feleség, családanya, sőt, nagymama – tehát a magánéletükben és a szakmai életükben egyaránt helyt tudtak állni. Azt viszont szerettem volna elérni, hogy egy kicsit jobban megismerjük őket. A figyelemfelkeltés vágya, igen, az benne volt. 

A feminizmus sok olyan nő számára is negatívan cseng, akik pedig azért “harcolnak”, hogy a nők és férfiak egyenlő megítélésben részesüljenek. Ezzel a könyvvel te is ezért küzdesz? Feminista könyv a Gyengébb? Nem! ?

Női könyv, a szó legnemesebb értelmében, de a feminizmussal kapcsolatban nem foglal állást, még akkor sem, ha tudom, hogy a szereplői közül többen is feministának vallják magukat. Ez tudatos döntés volt a részemről. Az interjúalanyaim olyan nők, akik az általános megítélés szerint „férfias” szakmát választottak, és nagyon jók benne. Lehet, hogy nem mosnak hordót, lehet, hogy nem ők kezelik a szivattyút, de meg tudják csinálni, ha kell, miközben vannak annyira vagányak és talpraesettek, hogy nem ijednek meg egy-egy keményebb helyzettől. De azért nők, és néha mernek gyengék is lenni. Ez is nagyon szép bennük.

Huszonhat, a bor világában dolgozó nő (tulajdonos, birtokigazgató, szőlész és borász) története a könyv. Ennyien vannak összesen, vagy voltak, akik kimaradtak?

Többen vannak, nem került be mindenki a könyvbe. Ez egy szubjektív válogatás, megvoltak a magam szempontjai, de akadnak, akik csakis azért maradtak ki, mert egyszerűen nem tudtunk időpontot egyeztetni – egyetlen napot sem tudtak kiszakítani a munkából a „csúcsidényben”. Júniusban kezdtük el az interjúkat és augusztus végén már be is kellett fejeznünk, hiszen fontos volt, hogy november elejére kezünkben legyen a könyv.

Mindenkit ismertél korábbról, vagy volt, akivel az interjú során találkoztál először?

Egyetlen olyan szereplője van a könyvnek, akivel az interjú előtt nem találkoztam személyesen, a többieket ismertem – van, akit nagyon régről –, de ennek a beszélgetések szempontjából nem volt jelentősége. Komoly, mély interjúk születtek, volt egy kis sírás is, nem tagadom, és nagyon sok nevetés, persze. Azt hiszem, mindannyian szerettük ezeket a beszélgetéseket.

Március 8-ra, nőnapra a könyvhöz kapcsolódó borkóstolót szerveztél. Nem nagyon ciki maga a nőnap? Mit deklarál a nőnap?

Azért ne felejtsük el, hogy a szüfrazsett mozgalom és az első nőnapi „konferencia” idején – százvalahány éve – a nők választójoga még álom, kiküzdendő vívmány volt. Nem az a ciki inkább? De igazad van, egy időben a nőnap ciki volt, mára viszont úgy érzem, hogy lefoszlott róla a negatív plusztartalom, és elfoglalta méltó helyét a gyereknap, a kihívás napja, a múzeumi világnap és az apák napja között. Te tudtad, hogy van a Pí-nek is világnapja? Legyen csak a nőknek is, és olyankor kapjunk valami figyelmességet, a furmint napján igyunk furmintot, az autómentes napon meg tegyük le az autót. 

Mit vársz ettől a rendezvénytől?

Azt, hogy a kóstoló vendégei jól érzik majd magukat, és lesz egy felhőtlen estéjük. Azt, hogy aki megismerkedik Susann Hanauerrel, Laposa Zsófival, Rácz Erikával, vagy a jelenlévő 28 borásznő bármelyikével, magával viszi a találkozás élményét, és ha ezek után bármikor kóstolja a boraikat, eszébe fog jutni egy hangsúly, egy tekintet, egy mozdulat. Azt, hogy a személyes találkozás után arca lesz a bornak, és egy kicsit közelebb kerül egymáshoz termelő és fogyasztó. Azt, hogy amikor két hét múlva, vagy a legközelebbi családi ünnepre bort keresnek, talán a március 8-án kóstolt borok közül választanak majd. Semmi többet. De, mégis: hogy még többen megveszik a könyvet – akár ott, a helyszínen.

Kicsit ellentmondásosnak érzem a női jelző hangsúlyozását: “borkóstoló csak borásznőkkel, pálinkát is kínálunk női kézből.” Milyen a női kéz?

Miért ellentmondásos? Ezen az estén egyetlen férfi borász sem kóstoltat. A pálinkák egy részét férfiak főzték, de nők kínálják, azért írtuk, hogy női kézből. Amúgy meg te is tudod, hogy a „női kézből” ebben az esetben stílusfordulat. Ha akarod, elvitatkozhatunk ezen is.

Szerinted meg lehet állapítani egy borról, hogy nő vagy férfi készítette?

Aligha, bár a bor mindig magán viseli a borász érintését. Lehet, hogy felismersz egy termelőt a stílusa alapján, de az lehet férfi is, nő is. Nem a „nem” a lényeg. Ha a fogyasztó szempontjából nézed, csak az a fontos, hogy jó-e a bor. Ha az író szempontjából vizsgálod, a lényeg mindig az, hogy jó-e a történet, jók-e a mondatok. De hogy mitől jó a bor, a mondat, az erősen függ a borász, az író személyétől. Aminek viszont természetes része (nem feltétlenül domináns része) az illető neme.

Van jelentősége a “női principiumnak” mindebben, vagy egyszerűen csak arról szól a könyv és a rendezvény is, hogy bebizonyítsa, a nők is képesek arra, amire a férfiak?

Életemben nem mondtam még interjúban ilyen sokszor nemet. Senki nem akar itt semmit bebizonyítani. Nem azt mondjuk, hogy képesek vagyunk ugyanarra, mint a férfiak. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, ki tudná ezt megmérni és hogyan? Mi csak azt mondjuk, hogy érdemes figyelni ránk, mert képesek vagyunk sok mindenre, amiért lehet bennünket becsülni, tisztelni és szeretni. Megeshet, hogy meglepetést okozunk, mert olyasmit is tudunk, amiről nem is hitted volna. De nem azt mondjuk, hogy jobbak vagy rosszabbak vagyunk, mint a férfiak (mekkora marhaság volna!), csak annyit állítunk – ahogyan Luka Enikő fogalmazott a könyvben –, hogy klasszak vagyunk. Érzékenyek, hajlékonyak, finomak, néha gyengék, néha hihetetlenül erősek, éljük a mindennapjainkat, és olykor egy kicsit boldoggá tesszük a környezetünket.

És, igen: ha „harcosan” nem is, de a magunk egyszerű, praktikus módján igenis szeretnénk áttörni egy gátat. Amikor mindannyian együtt utazunk a buszon, akkor már nincs helye megkülönböztetésnek. De amíg az ajtóhoz nem ugyanakkora eséllyel fér oda mindenki, akinek jegye van, addig igenis van értelme a hangsúlyos – ha tetszik: demonstratív – közös fellépésnek, figyelemfelkeltő megjelenésnek.