Ki lesz a borászok borásza 2018-ban?

2018. 04. 17., 17:13
Egyéb
10279
By

Április 20-án választják meg a Borászok Borászát. Az 50 jelöltből öten jutottak a döntőbe, tehát a borbarátok már csak két tokaji, két balatoni és egy villányi borászért izgulhatnak.

A Borászok Borásza eddigi 11 nyertese a szabályzatnak megfelelően 50 borászt jelölt a díjra, akik maguk közül választhatnak győztest két fordulóban. Az első kör szavazatai alapján kialakult az 5 fős shortlist, akikre a második fordulóban szavazhatnak az ötvenek. Ismerjük meg őket!

Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtoktól minden évben jelölt, de idén első alkalommal van az ötös döntőben. 2000-ben alapították a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokot Bodrogkeresztúrban. Családjukban a szőlőtermelés több generációra tekint vissza. Két területen, a Barakonyi és a Csirke-mál dűlőkben, összesen 6 hektáron gazdálkodnak. Területeik első említését az 1600-as években találhatjuk meg. Ültetvényeikben 4 fajta terem: Furmint, Hárslevelű, Sárga muskotály és Kövérszőlő.

Bodó Judit, a Bott Pincétől, aki többször volt már döntős korábban így nyilatkozott a Borutazónak arról, hogy miért is borászkodnak: „…azért, hogyha úgy hozza kedvünk, ne kelljen a szomszédba menni borért. Azért mert így jó nekünk. Mert sosem unatkozunk: mert dolgozunk és imádkozunk a szőlőben (esőért, vagy száraz időért), szüretelünk, dolgozunk és imádkozunk a pincében (erjedéskor, palackozáskor, minden egyes kóstolónál.) Mert a döntő szó mindig a természeté.”

Figula Mihály először jutott a döntőbe. A Figula Pincészet 1993-ban alakult a Pannon táj ékköveként emlegetett Balaton régióban. A legmagasabb minőség elérése érdekében a szőlő gondozásától a borok palackozásáig minden folyamatot a család végez, illetve felügyel. A hagyományok tisztelete mellett munkájuk során felhasználják a legkorszerűbb technikai és technológiai lehetőségeket. A jelenleg 30 hektáros birtokon – a klasszikus értelemben vett terroir gazdálkodás szellemében – dűlőik termését külön kezelve, szigorú hozamkorlátozással dolgozva – mutatják be a borvidék sokszínűségét.

Kép forrása: pécsiborozo

Ipacs Szabó Istvánnak, a Vylyan főborászának gyakorlatilag bérelt helye van az ötös döntőben. Saját pincészetét 2009-ben alapította meg Villányban, ahol szívvel-lélekkel műveli a Tenkes-hegy Kövesföld dűlőben a szőlőt, és amelyről korábban így mesélt: „A család nagy örömére, a nászútra félrerakott összegből vettem ezt a szőlőt: „muszáj” volt, első látásra szerelem, ahol a világ számomra kitágul és épp belefér ebbe a másfél hektárba. E kicsiny birtok számunkra azóta is az együttlét, a kihívás, a boldogság újra megújuló jelképe”.

Konyári János, többször volt már döntős nálunk. Több mint 15 éven át dolgozott a Balatonboglári Állami Gazdaságnál. Nagyüzemi borászati tapasztalatait, széleskörű szakmai tudását a rendszerváltás után Garamvári Vencellel megalapította St. Donatus Pincészetnél kamatoztatta, amelynek 2004-ig főborásza, ügyvezető igazgatója volt. A nevét viselő családi pincészetet 2000-ban alapította meg, majd az Ikon pincészetet is elindította. Jánost minden barátja és kollégája a legjobbak között tartotta számon. Sajnos már nincs velünk, de mindig büszkék leszünk rá, hogy a Borászok Borásza közösségéhez tartozott.

Döntés hamarosan! A beérkezett szavazatokat a kuratórium összesíti, hogy azáprilis 20-i díjátadó estéjén győztest hirdethessen. Az eredményt közlemény formájában még a gála ideje alatt, azonnal nyilvánosságra is hozzá.

(forrás: boraszokborasza.hu)

A kategória további hírei