Örömfőzés sztárséfekkel a Bocuse d'Or Akadémián

2017. 12. 12., 21:32
Egyéb
9694
By

A közmédia hatodik alkalommal tűzi műsorra Jónak lenni jó! című karitatív műsorfolyamát, mellyel minden évben egy-egy szervezet munkáját segíti.

Idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kedvezményezett. Decemberben - a műsorhoz kapcsolódva - meghirdették a Jóság Hónapját is, melyben a Bocuse d'Or Akadémia is részt vesz, és egy jócselekedettel segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját és az általa támogatott gyerekeket.

Így december 12-én délelőtt egy igazi örömfőzésre került sor az Akadémia tankonyháján. A fantasztikus hangulatú, közös főzést olyan hazai séfkiválóságok dirigálták, mint Szulló Szabina, Széll Tamás, Sárközi Ákos, Wolf András, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos és Szabó Kevin, velük közösen főzhettek a Máltai Szeretetszolgálat iskolaalapítványa által fenntartott Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola vendéglátóipari tanulói.

Ahol máskor a legszigorúbb versenyek folynak, azaz a Bocuse d'Or versenykonyha boxaiban, most sosem látott laza hangulat kerekedett, és a gyerekek érdemi konyhai munkát végezhettek olyan séfekkel, akikre igazán felnéznek. Az örömfőzés eredményét, azaz a kiváló ételeket aztán egy nagy és közös terített asztalnál fogyasztották el a gyerekek és a séfek.

A Bocuse d'Or Akadémia bízik benne, hogy lesz olyan tanuló, akit egy napon versenyezni is láthatunk ezekben a boxokban.

(forrás: Bocuse d'Or Akadémia)