Úgy tűnik, Magyarországon jó őstermelőnek lenni
2010 óta csaknem háromszorosára nőtt a termelői piacok és 320 ezerre az őstermelők száma.
A termelői piacok száma az országban 2010 előtt 100 alatt volt, ma pedig már 280-ra emelkedett. A kormány mintegy 3 milliárd forintot fordított a helyi termelői piacok fejlesztésére a tanyafejlesztési program forrásaiból, és a további fejlesztéseket is támogatja.
Mivel az őstermelők saját terményeiket árulják, így garantáltan hazai, jó minőségű áruhoz juthatnak a termelői piacokon vásárlók. A termelők munkája, ráfordításai pedig ezen a fórumon megtérülnek.
A Földművelésügyi Minisztérium egyik fontos célkitűzése, hogy segítse a helyi termelői piacok további megerősödését támogatásokkal. Ezért 2010 óta több jogszabály is elősegíti a helyi termelők értékesítési lehetőségeit, a termelői piacok könnyebb, egyszerűbb működtetését.
A piacok számának növekedésével az őstermelők száma is bővült 320 ezerre. Két pályázat is támogatja a helyi termelői piacok fejlesztését a vidékfejlesztési program keretében – összesen 16,48 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
(forrás: MTI)