Végre lezárulhat a Laposa-névvita

2017. 05. 04., 16:55
Egyéb
14771
By

Evidencia lenne azt gondolni, hogy a saját márkanév használata minden körülmények között az azt létrehozó céget illeti meg. Ám vannak érdekes esetek, amilyen a badacsonyi Laposa családé is volt.

A Badacsonyi borvidéken dolgozó családi vállalkozást 1992-ben alapította dr. Laposa József tájépítész és borász. A cég reputációja folyamatosan emelkedett, köszönhetően a hazai és a külföldi borversenyen elért eredményeknek, és a fogyasztók egyre szélesebb körű elégedettségének.

Dr. Laposa József

2008-ban Laposáék közös céget alapítottak Póczik Péter nagyvállalkozóval, és az új vállalkozást Bazaltbor-Badacsony Szolgáltató Kft.-re keresztelték, de az alapítás után nem sokkal útjaik mégis elváltak.

A Laposa márkanevet ennek ellenére továbbra is használó, (egyúttal a „Laposa Badacsony" ábrás védjegybejelentéssel élő) Bazaltbor-Badacsony Szolgáltató Kft. munkájában a család ezt követően semmilyen módon nem vett részt, így a 2011-es évjáratú borok elkészültében sem volt már szerepük.

Laposa Bence és Zsófi

A birtok vezetője, Laposa Bence ezzel egyidőben ugyan visszavonta a Laposa márkanév használatára vonatkozó szóbeli engedélyt, ám annak használatával kapcsolatban többéves jogvita alakult ki. 

Új fejlemény az ügyben, hogy a Kúria a közelmúltban megszületett határozatával a Bazaltbor-Badacsony Szolgáltató Kft. „Laposa Badacsony" ábrás védjegybejelentését végérvényesen elutasította.

Az elutasítás oka, hogy a védjegybejelentés sértette dr. Laposa József névviseléséhez fűződő jogát. A Kúria indokolásából kiderül, hogy a Laposa családi név és a Laposa kereskedelmi név nem vált el egymástól, így a név használatára, illetve annak engedélyezésére továbbra is kizárólag a Laposa család jogosult.

Laposa birtok

További fontos adalék, hogy a Laposa család tagjai által indított külön perben az első fokú bíróság – nem jogerősen – eltiltotta a Bazaltbor-Badacsony Szolgáltató Kft.-t a „Laposa” megjelölés használatától.

A Laposa család a fentiek fényében bízik abban, hogy a jövőben a már jól ismert márkanevük alatt kizárólag a családi tulajdonban lévő borászati vállalkozásuk borai kerülnek majd kereskedelembe.