Európa-nap és „20 év – 20 km” EU-s futás: jubileumi rendezvény május 12-én

2024. 04. 15., 12:10
programajánló
555
By

A rendezvényen fellép a Carson Coma Akusztik Trió, Szabó Balázs Bandája és a Lázár-tesók. A kisebbeket Bognár Szilvia, a Hahó együttes, az ISZKIRI Gyerekzenekar és a Majorka Színház bábelőadása várja majd a Szabadság téren felállított színpadokon. Az EU-intézmények és civil szervezetek munkatársai gondoskodnak arról is, hogy a látogatók – hol játékos, hol elgondolkodtató formában – az Európai Unióról, a tagság adta lehetőségekről, illetve a júniusi európai választásokról is tájékozódhassanak.

A hagyományos EU-s futás résztvevői minden évben annyi kilométert tesznek meg, ahány éve Magyarország az európai közösség tagja, az idei, jubileumi versenyen így 20 kilométeres táv vár a versenyzőkre. A táv akár egyéniben, akár két- vagy háromfős váltóban is teljesíthető. A 10 órakor a Szabadság térről elrajtoló verseny útvonala 20 sikeres uniós fejlesztést mutat be a 19 vármegyéből és Budapestről.

Az elmúlt 20 évben több tízezer sikeres projekt valósult meg szerte az országban az EU támogatásával, amelyek mind hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez és az életminőségünk javulásához, támogatják tehetségeink kibontakozását, segítséget nyújtanak a rászorulóknak, erősítik helyi közösségeinket, védik természeti és kulturális értékeinket, miközben felkészítenek minket a jövőbeli kihívásokra is, és közelebb hoznak minket egymáshoz és a többi európai polgárhoz – emlékeztetnek a szervezők.

Az Európa-napi fesztivált és futóversenyt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája rendezi, együttműködésben a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal és Budapest Főváros Önkormányzatával. A programok ingyenesek. A rendezvényről további információk az eu.hu weboldalon és az Európa-napi fesztivál Facebook-eseményében találhatók.