Pillantás a jövőbe, avagy jön a 9. Borkonferencia

2021. 10. 07., 19:20
Programajánló
407
By Gusto

Október 21-én rendezik meg a 9. Borkonferenciát a budapesti New York Palotában. 

Gilvesy Róbert jóvoltából hallhatunk majd olyan fontos trendekről, mint a vulkanikus borok, vagy Miklós Csabitól olyan aktualitásokról, amelyek a covid alatti válságkezeléssel és értékesítéssel függenek össze. Online előadás formájában ott lesz a Francis Ford Coppolát és Jeff Bezost is a korábbi partnerei között tudó Paul Mabray, a Pix.winealapítója(aki a jövőbe enged majd bepillantást), illetve Elizabeth Gabay MW is, aki a rozé borok forradalmáról beszél majd nemzetközi összehasonlításban. 

Nagy érdeklődés előzi meg a Rozé Masterclasst, amelynek keretein belül Fiáth Attila(nemzetközi borakadémikus, egyetemi tanár, a TOP 100 magyar bor idei zsűrijének elnöke) és három fiatal magyar borász - Konyári Borbála, Frittmann Péter és Sebestyén Csaba - segítségével a résztvevők áttekinthetik és „megkóstolhatják” a hazai viszonyokat is. 

Hallhatnak a résztvevők a Törleyt is tulajdonló társaság, a Henkell-Freixenet akvizícióról is és két kerekasztal-beszélgetésbe is bekapcsolódhatnak. A „Borászat, mint befektetés hazánkban” témájú kerekasztalt Bánlaki D. Stella, a Forbes főmunkatársa vezeti, aki a gazdasági élet olyan vezető szereplőivel beszélget majd, mint Csányi Attila (vezérigazgató, Bonafarm Csoport), Márton Péter (igazgatósági tag, Capital Consulting Zrt.; tulajdonos, Márton Birtok) és Váradi József (vezérigazgató, Wizz Air; tulajdonos, Juliet Victor). 

A másik beszélgetés „Az édesborok jövője a világban – Tokaj” témakörét boncolgatja majd olyan szakavatott véleményvezérekkel, mint Áts Károly (Grand Tokaj Zrt, Borászok Borásza 2020), Demeter Endre (DemeterVin), Kutas István (kommunikációs szakember, borgyűjtő) és Litauszki Zsolt (kreatívséf, BDPST Group. 

További részletekért kattintson ide.