Kinyitsz egy fekete lyukat, belépsz és beszippant

2024. 05. 02., 09:30
Sörpremier
7251

Visegrádra átmenni mindig kaland: kávé mellett várni a lusta kompot, felhajtani, nézni, ahogy a csuklóval odakötött motoros lavírozását, hogy irányba fordítsa az utasokat és járműveket szállító hajótestet.

Néha-néha száraz lábbal is átkelhetünk a folyó alatt a vízmű alagútjában, meg a váci híd megépítésén is nagyon munkálkodnak a háttérben, szóval addig kell kihasználni a Nagymaros és Visegrád közötti vízi utat, amíg van: sehonnan sem olyan szép a Pilis és a Börzsöny ölelte folyó, mint a meder középvonalától nézve.

A német gyalogtúrázó nyugdíjasok szétszelfizik magukat a remek panorámával, a szobafestők unottan kötik újra a létrájukat, a hódpofájúra dizájnolt BMW terepjárója mellett álló figura fel sem néz a telefonjából. Én meg csak azt figyelem, merre induljak majd a Mátyás király utca felé, hogy mihamarabb megtaláljam a városi sörfőzdét.

Abonyi Balázs hunyorgó mosollyal fogad a kékre festett ajtóban. Az árnyékos, hűs falak közé lépve sokkal kevésé éles fények várnak rám, plusz olyan, számomra kedves látnivalók, mint hordók, palackok és a kóracél tartályokban készülő sör.

„Nagyapám kocsmája volt ez, nekem a falak a családról, a történetünkről is mesélnek. Most ezt próbálom tovább írni azzal, hogy a Visegrádi Sör ugyanott készül, mint ahol egykor szüleim, nagyszüleim is sürgölődtek. Ötéves koromig én is itt laktam a szomszédban, de van olyan fotóm az öregekről, ahol a most hetvenes nagynéném még lábujjhegyen ágaskodik a pultban.” – mutat körbe Balázs. A nagy termen még látszik, milyen élet volt itt akkoriban, a felújítás és átalakítás még nem ért véget. „Akkor még működött fenn az Ördögmalom után a kőbánya, erre mentek fel a munkások reggel ötkor, ittak valamit a fakitermelőkkel, aztán ballagtak tovább – délután, visszafele még egy kör. Közösségteremtő hely volt, tekepálya, régi csocsóasztal – látod, a biliárd még most is itt van.”

Balázs előbb Budapesten, majd külföldön lakott. Pont a koronavírus kirobbanása előtt tértek haza, így volt ideje otthoni sörfőzőként inspirálódni: „Olyan ez, mint amikor megnyitsz egy fekete lyukat és belépsz. Beszippantott, s egyszer csak már azon gondolkodtam, hogy miért nincs Visegrádon sörfőzde, s miért ne csinálhatnék? Azóta a polgári állásomból is kiléptem: elindult a szezon, autóval szántom végig a Dunakanyart, hogy új helyeket keressek, vagy a meglevő partnerekhez kivigyem a rendelést.”

A Visegrádi Sör jelenleg kétszemélyes projekt, amiben Balázs társa Osztrogonácz Robi. „Kisoroszi házi főző volt, egyszer meglátogatott, összebarátkoztunk és most már együtt dolgozunk. A szervezési munkák miatt én nem tudok itt lenni minden nap, de így, hogy kialakult a csapatmunka, nagy segítség nekem.”

Éppen főznek, a levegőben a maláta édeskés illata terjeng – jobb, mint bármilyen parfüm, öröm beszagolni a fehér, plafonig csempészett szobába. „Úgy gondoltuk, ha már helyi, legyen benne lokális alapanyag, ezért komlót is ültettünk. Hat tő a szüleimnél, tizenhat fenn a hegyen – klasszikus német fajta, Tettnanger. Hatméteres támasztékokra fut fel, de ennek ellenére az éhes állatokra és a környék vadkomlóira nem árt figyelni, hogy ne porozzák át. Biztos jobban jártam volna a divatos, kicsit vadóc amerikai fajtákkal, de én a német stílusú söröket szeretem, főzni is olyanokat igyekszem, így inkább európai komló mellett döntöttem. Rendes svábföldi, fűszerezze csak a tételeinket.” – meséli a barna kötényes főzőmester.

Az egykori kocsma udvarán még kinn a régi reklámtáblák, a sárga falon gyíkok futnak fel, ahogy közelebb lépünk. A támfal alá pince kúszik, az utcára óriási, kétszárnyas fakapu nyílik. „Tudod, mi van itt lenn?” – kérdezi Balázs a bejáróban és már szúrja is le a létrát. Utána ereszkedem, a nyakam behúzvom az alacsony térben. „Ez volt régen a jégverem. Tudom, nagy falat, de arról álmodozom, hogy leengedjünk ide ászkolótartályokat, hogy itt érjenek a láger söreink. Különleges lenne, de működhetne az ilyen irányú bővítés is. A hosszú távú céljaink között amúgy is a technológia fejlesztés és kapacitásnövelés van, hiszen most sem tudjuk kielégíteni helyben az igényt, ezért bérfőzetést is igénybe veszünk.”

Az elmúlt évtized sok kis sörműhelyt adott az országnak, van amelyik túlélte, van amelyik feladta – valóban nem könnyű az árérzékeny piacon fennmaradni. „Úgy gondoltam, mindenki örül majd a helyi sörnek, de bevallom, először kaptam egy nagy pofont. Sokat kellett dolgozni azért, hogy meglegyen az elfogadottság: nagyjából a vevőink kilencven százalékát úgy kellett felhajtani, levadászni. Mostanra kiépült a bizalom, igaz, máig érvényes, hogy sok vendéglátó nem akar kísérletezni a kis főzdékkel, úgy gondolják, egyszerűbb az életük a kommersz termékekkel. Én hiszek abban, hogy minden város megérdemli a helyi sört, úgy, mint sok helyen Németországban vagy a cseheknél. Ez is egyfajta kultúra, amit idehaza újra meg kell teremteni. Én rajta vagyok, és a régiómra koncentrálok. Budapesten például csak egy helyen, a Visegrádi utcában kaphatók a dolgaim – de ott is csak az utcanév miatt."

Balázs szerint nagyon fontos, hogy sehol se fogyjon ki a készlet, ha valami felkerült az itallapra, akkor tudjon szállítani belőle. „Rossz marketing hosszú távon készlethiányra hivatkozni. Ezért is veszek igénybe bérfőzést, ahol az én receptem alapján készítik el a sört. Bízom benne, hogy tudunk fejleszteni, és minden helyben készül majd, de ez nem csak alapanyag és helyigényes móka, hanem súlyos tízmilliókat is kíván. Egyelőre haladunk előre, kis lépésekben, de nagy álmokat dédelgetve – jelenleg egy kóstolós rendezvényhelyszín kialakításán dolgozunk itt az egykori kocsmaépület utcafrontján.”

Az izgalmas tervek egyike, hogy a Visegrádi Sör együttműködne a Dunakanyarban lakó házi főzőkkel is. „Szeretnék évente egy helyi receptet nagyobb tételben megvalósítani, majd bemutatni a sörfesztiválon. Ezzel még inkább fókuszba kerülnének a helyi értékek, a regionális ízek és ötletek. A sörnek több száz éves van múltja van a folyó mindkét oldalán: azt szeretném, hogy előbb jelene, majd jövője is legyen.”

Fotó: Zirig Árpád