A bor őshazájából származik a legfinomabb brandy
Voskehat, Garan Dmak, Rkatsitely, Mskhali, Kangun. Fantasy regény hősei is lehetnének, valójában szőlőfajták az Édenkertből, melyekből az örmény brandy születik.
Egykor állítólag a bibliai Éden kertje állt itt, az Ararát lábánál. Itt kötött ki Noé a vízözön után, partra szállván pedig első gondja volt szőlőt ültetni. Az Örmény fennsík a vén glóbusz legöregebb testrésze, itt szűrtek először bort az emberek.
Minden konyak brandy, de nem minden brandy konyak. A cognac ugyanis csak francia lehet, a Charente megyében, Cognac város környékén őshonos szőlők borának lepárlásával születik.
A brandy szintén borpárlat, ahol bort készítenek, ott brandy is található. Legismertebbek a spanyol Jerez környéki brandy, a görög Metaxa, és az örmény Ararat.
Története akkor veszi kezdetét, amikor Nerses Tairyants 1887-ben megépíti az ország első borászatát és szeszfőzdéjét Jereván korábbi erődjének a helyszínén. Ekkoriban csak házi szeszfőzdék működnek jól-rosszul, a Tairyants-féle főzde azonban, felszerelve két Charente típusú lepárló berendezéssel, a klasszikus konyaktechnológia szerint készíteti párlatait.
A minőség színvonala megugrik, és akkor sem csökken, amikor a főzdét a híres disztribútor, Shustov & Sons szerzi meg. A világ díjakkal és elismerésekkel adózik az örmény brandynek. 1920-ban államosítják a főzdét, majd 1953-ban új létesítményt, arculatot és nevet kap: Yerevan Brandy Company néven készíti a híres Ararat brandyt.
Különlegességének és népszerűségének titka nyilván a szőlőfajtákban és az egyedi klímában keresendő. Az Ararát-völgyben, 700 méterrel a tengerszint felett, évi 300 a napfényes napok száma, ráadásul rendkívül változatos a talaj szerkezete, összetétele. Harminc különböző talajtípust számoltak össze. A sajátos klímának köszönhető a szőlőszemekben felhalmozódó aroma anyagok sokfélesége és a cukor magas koncentrációja.
A Yerevan Brandy Company saját szabadalmaztatott lepárlási eljárással főzi a brandyt. A gondosan lefőzött párlatokat tölgyfahordókban érlelik. A cég 2002 óta kaukázusi tölgyből készíti a hordókat. Ennek a fának rendkívül sűrű a rostszerkezete, így kevesebb párlat jut az angyaloknak. Angyalok jussának nevezik a brandy érlelése során a hordón keresztül elpárolgott nem kis mennyiséget. A tölgyfa gyümölcsös, vaníliás aromákkal gazdagítja az amúgy is intenzív ízvilágú párlatot.
Ararat Akhtamar 10 éves
Intenzív borostyán szín, komplex illatában fűszerek (szegfűszeg, fahéj, bors, vanília), egy kis dohány, tölgy és sok aszalt gyümölcs, mazsola és sárgabarack, de felvillan az érett, szaftos szilva is. Sűrű, olajos, lágy textúra. Íze elegáns, kifinomult, a gyümölcsösség uralja (leginkább a sárgabarack és szilva), amely édeskés, üdítően vitális, száraz kortyban ér véget. Lecsengésében ismét erőre kapnak a fűszerek.
Ár-érték arányban verhetetlen. Ezt 12 500 forintért abszolváltuk. Ugyanennyiért ilyen minőségű, 10 éves francia konyakot nem feltétlenül kapunk.