Itt vannak az idei pálinkaverseny győztesei
Átadták a Brillante-2021 Nemzetközi Párlatverseny díjait a Gyulai Pálinkafesztiválon.
A legeredményesebb magánfőző Vass Csongor és János András Előd lettek Erdélyből. A legeredményesebb bérfőző címet a miskolci Berecz Csaba érdemelte ki. 2021 legeredményesebb bérfőzdéje Pucsok Sándor tiszadadai pálinkafőzdéje lett.
Pucsok Sándor idén is nyert
A legjobb magánfőzött párlat a szadai Havelda Zoltán Fanyarka párlata; míg a legjobb bérfőzetett párlat címét Pataki Attila Mandarin párlata érdemelte ki idén Csákberényből.
Idén először adták át az Év gyümölcséből, azaz a szőlőből készült párlatnak járó díjat, amelyet Nagy Botond Királyleányka szőlő párlata nyert el Székelyhídról.
A korábbi évekhez hasonlóan a fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdettek, illetve arany, ezüst és bronz minősítéseket osztottak ki.
A versenyre 911 minta érkezett Magyarország minden részéről, emellett Szerbiából, Romániából és Szlovákiából is. Bérfőzetett párlatból 237-et, magánfőzöttből 674 mintát küldtek be.
Legtöbb párlat az idei évben szőlőből érkezett, utána a szilva, majd a vadon termő és erdei gyümölcs kategória volt a legnépszerűbb. Volt, aki egy mintával regisztrált, de olyan is akadt, aki majd félszáz fajta párlatot nevezett a megmérettetésre - árulták el a szervezők.
A beérkezett tételeket 22 fős szakmai zsűri bírálta.
Forrás: MTI