Debütált a Mátrai borvidék első közösségi bora

2022. 05. 09., 18:31
Borok
4186
By Gusto

Május 5-én, a BorJour Mátrai Május esemény keretein belül debütált a hazai borkedvelők előtt a Mátrai borvidék első közösségi bormárkája, a MyMátra. 

A tavalyi borvidéki arculatváltással egy időben született meg a közösségi bor gondolata, melyhez idén 6 borászat csatlakozott; a közeljövőben pedig várhatóan további borászatok My Mátrai borait is megismerhetik majd. 

A közösségi bor célja bemutatni a borvidék illatos fehér szőlőfajtáinak sokszínűségét, és ezáltal megszólítani a fiatal borkedvelő közönséget. 

Első közösségi borát a Bárdos Borászat, a Kovács Pince, a Dubicz Borászat, az Ákos Pince, a Nyilas és a Sol Montis Borászat készítette el.

A klasszifikáció szerint a közösségi bornak minimum három illatos szőlőfajta házasításából kell állnia, amelyből egyik fajta aránya sem lehet kevesebb, mint 10%, és fajtánkként nem haladhatja meg a maximum 35%-t. Meghatározó szőlőfajták az Irsai Olivér, a Cserszegi fűszeres, a Muscat Ottonel, a Sárga Muskotály, valamint a Tramini, mely szőlőfajták arányának összesen minimum 70%-nak kell lenni a házasításban. 

30% erejéig pedig házasítható hozzájuk a következő fajtákból: Sauvignon Blanc, Rizlingszilváni, Zöldveltelini, Zenit és Királyleányka. 

A mátrai illatos márka bora kizárólag reduktív elkészítéssel készülő csendes bor lehet, melynél hordóhasználat nem engedélyezett. 

Stílusában száraz, friss, közepesnél élénkebb természetes savszerkezet jellemzi, maximum közepes test és közepes alkoholtartalom. Aromáiban az elsődleges primőr gyümölcsök, virágos, enyhén parfümös jegyek dominálnak, melyek a borvidékre jellemző, részben vulkanikus talaj adta ásványos karakterrel egészülhetnek ki.