Egyre kevesebbet tudunk a borról, mégis biztos kézzel vásárolunk

2021. 08. 28., 19:37
Borok
1859
By Gusto

A brit Wine Intelligence – borfogyasztási szokásokat, borpiaci tendenciákat elemző intézet – új kutatása szerint a fogyasztók egyre kevesebbet tudnak a borról, mégis magabiztosan választják ki a számukra kívánatos tételeket a hatalmas kínálatból. 

A vizsgálat szerint a vásárlók ismeretei 2019 óta folyamatosan csökkennek a különböző bortípusokat, borvidékeket és bortermelőket illetően, annak ellenére, hogy az Y-generáció tagjai (különösen a nagyvárosokban élő, diplomás harmincasok) körében a bor kifejezetten népszerű. Bár ez a korosztály rendszeresen fogyaszt bort és szívesen kísérletezik új stílusokkal és fajtákkal, még sincs igénye arra, hogy komolyabb ismereteket szerezzen arról, mi is került a poharába.

A látszólagos ellentmondásra a válasz: internet! Az újgenerációs borbarátok meg sem próbálják elmenteni a borral kapcsolatos információkat a hosszú távú memóriájukba, megelégszenek azzal, hogy vásárlás előtt körbenéznek a neten, vagy egyszerűen a címke alapján választanak. 

„Kétségtelen, hogy a boripar is sokat tesz azért, hogy a fogyasztók mindenfajta szakértelem nélkül magabiztosan tudják kiválasztani a nekik tetsző vagy az alkalomhoz illő bort” – magyarázza Lulie Halstead, a Wine Intelligence vezérigazgatója.

A döntést a vizuálisan vonzó borcímkék is segítik, egy jól megválasztott címke ugyanis tükrözni tudja a palackban rejlő ital ízvilágát, karakterét, stílusát. 

A korábbi generációkkal ellentétben a harmincas korosztály számára a borfogyasztás terén is fontos az egészségtudatosság, a fenntarthatóság és az esztétika. Választásukat nem csak az ár-érték arány befolyásolja, hanem a márka mögött rejlő történet és ember, na meg a dizájn. 

Forrás: www.wineintelligence.com / nyitókép forrása: Shutterstock