Vasárnap reggel Egerben. A nap ragyog, de a márciusi szél még kicsipkézi az arcunkat. Hova menjünk reggelizni, kérdezi a párom fogmosás közben. Meggooglizom a lehetőségeket, Csernus doki Depressója 9-kor nyit, naná, hogy oda. 

Ha jól tudom, mesélem a páromnak, az elhíresült pszichiáter több mint 10 éve él Noszvajon, ahol Csendülő névre hallgató vendégházat üzemeltet, plusz borban is utazik, az Almagyar Érseki Birtok társtulajdonosa. 

De a legnagyobb dobása szerintem, hogy Egerben, a Dobó téren, az 1770-es években épült Naymayer ház földszintjén 2017-ben megnyitotta Depresso névre keresztelt speciality kávézóját. 

Na, akkor csekkoljuk, Miss Wikipédia, nevet a férjem habzó szájjal (a fogkrémtől). Nem sértődöm meg a beszólásán, tudom, hogy ezzel csak azt akarja értésemre adni, hogy okosnak tart. 

Vajon mit szólna ehhez Csernus doki?

Kilenc előtt pár perccel landolunk a belvárosban, még körbeszaladjuk a Dobó teret, csodás látvány innen a vár. Aztán megrohanjuk a Depressót. 

Az ajtóban váratlan kérdéssel szembesülünk. Van-e asztalfoglalásunk, kérdi a felszolgáló. Jaj, nincs. Szerencsénkre egyetlen, két személyes asztal még szabad. Viszont az utánunk érkezők már hoppon maradnak. Az összes többi asztalon ott díszeleg a reserved táblácska, és a képeken még nem látszik, de pár perc alatt megtelik a Depresso emberekkel. Hitetlenkedve nézek körül. Igaz, hogy március 15-i hosszú hétvége van, de azért ez mégis meglepő. 

Csalódottan fordulnak vissza az újabb és újabb vendégek. 

Bár sajnálom őket, igyekszem átengedni magamat az örömnek, hogy mi viszont itt lehetünk. Még nem rakták elénk az étlapot, de én már olyan jól érzem magam, hogy kénytelen vagyok az okát keresni. 

Meg is van. Az otthonosság. Az enteriőr. Mint egy lakásétterem. Kényelmes székek, fotelek, meghitt sarkok, zegek-zugok, mókás apróságok, mint például ez a bagoly itt, polcok, a fa meleg jelenléte, valami kis loft hangulat, a mennyezetről lógó vagány lámpák ipari feelingje, mindez együtt. A non plus ultra viszont a kék-fehér, marokkói hangulatot árasztó csempe a falon és a padló egy részén. 

Ugyanez a csempe van nálunk otthon a konyhapult fölött. Jé, tényleg, vigyorog a férjem. 

Ő teát rendel, oolongot, én egy kardamomos americanót. Ő szarvaskolbászos-medvehagymás, én kecskesajtos tojáslepényt. 

Friss kenyeret is kapunk hozzá. 

A lepények finomak, az ízkombinációk ott vannak szeren, az ehető virágokat sem érzem túlzásnak. 

Az oolong remek, a kávém az én ízlésemnek túl savas, de hát nem szántam elég időt az itallap tanulmányozásának, úgyhogy ez az én saram. 

Pedig a kávé csúcsminőség, egyedi, azonosítható területről kézzel szüretelt, válogatott kávészemek eredménye, amiket Nezvál Máté, a 42 COFFEE prémium kávémárka alapítója, nemzetközileg elismert barista és pörkölő mester csiszol készre. 

Mellettünk pezsgős reggelit fogyaszt egy nagy család, kicsit irigylem őket. 

A férjem dicséri az oolong teát, megkóstolom, tényleg nagyon finom, napérlelte kajszibarack illata van. 

Csak azt akarom mondani ezzel az egésszel, hogy a Depresso (olaszul azt jelenti, lehangolt, depressziós)valójában egy otthonos, kellemes, kényelmes, komfortos hely, ahol az ember kedvére kényeztetheti magát mindenféle földi jóval. Több mint kávézó, valójában étteremként is értelmezhető, hiszen van az étlapon egy-két komolyan vehető fogás, a borlapja pedig a hely szelleméhez méltóan példaértékű. 

Szóval nem tudom, minek szól ez a vasárnap reggeli tolongás, Csernus hírnevének, a hosszú hétvégének, vagy a kávézó amúgy tényleg magas minőségének, de az biztos, hogy vendéglátóhelyen én már rég éreztem ilyen jól magam, amihez a kedves és laza kiszolgálás is hozzájárult.