Bock József kapta a Magyar Bor Akadémia életműdíját

2024. 06. 18., 13:35
Gasztrohírek
12190
By Gusto

Koch Csaba, az MBA elnöke kiemelte, hogy az akadémia immár harminchárom éve adja át az Év bortermelője díjat, a kiemelkedő borász pályafutások elismerésére pedig 2017-ben megalapították az életműdíjat is.

A díjazottat méltatva elmondta, Bock József több mint ötven éve készít bort, ezen felül rengeteget vállal a közösségért, többek között az MBA elnökségi tagjaként is. Családja 1850 óta foglalkozik szőlővel Villányban: a pincészet immár 80 hektár szőlővel rendelkezik és további 70 hektár integrált területen gazdálkodik.

A Gere Andrea villányi borász által felolvasott laudáció szerint Bock egyike azoknak, akik úttörő szerepet játszottak a Villányi borvidék újjászületésében és az egész magyar borágazatot új alapokra helyezték.

Munkáját számos egyéb kitüntetés mellett 1997-ben az Év bortermelője díjjal ismerték el, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét és elnyerte az Év pincészete díjat, majd 2014-ben a Magyarország legszebb szőlőbirtoka kitüntető címet is - idézte fel.

A Magyar Bor Akadémia életműdíját eddig Tiffán Ede, Garamvári Vencel, Szepsy István, Kállay Miklós és Módos Péter nyerte el.

Forrás: MTI, kép: MTI/Szigetváry Zsolt