Öten versenyeznek a Borászok Borásza címért

2023. 04. 07., 13:43
Borászok
24512
By Gusto

Felvidék, Pannonhalma, Szekszárd, Tokaj és Villány a döntőben.

Lezajlott a Borászok Borásza elsőkörös voksolása, lássuk, kik kerültek az ötös döntőbe, kikért izgulhatunk az április 21-i Díjátadógáláig!

A Borászok Borásza 50 fős jelöltlistáját március 3-án hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást.

A díj már jól ismert szabályai szerint a döntés joga az ötven jelölt kezében van, ők választják meg maguk közül – kétfordulós választási rendszerben – a Borászok Borászát.

Az első fordulós szavazatok összesítése után növekvő izgalomra számíthatunk a Felvidéken, Pannonhalmán, Szekszárdon, Tokajban és Villányban is, innen származnak, itt alkotnak ugyanis a döntősök!

BÁRDOS SAROLTA, BOTT FRIGYES, HEIMANN ZOLTÁN, IPACS SZABÓ ISTVÁN és LIPTAI ZSOLT.

Olyan nevek, akik méltán kerültek a döntőbe, és minden bizonnyal mindnyájan érdemesek a végső győzelemre is. A döntős névsor kihirdetése előtt a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány már el is indította a voksolás második fordulóját, ahol értelemszerűen ezúttal is az ötveneknek van szavazati joguk, ők választják meg a végső győztest.

A legjobb borászok közössége azonban nem csak a „kollégák” teljesítményét jutalmazza, hanem a civilekre és az „utánpótlásra” is gondolva megválasztják a Borászok Barátját és a Jövő Borászát is.

A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját.

Idén a következő személyiségeket jelölték a díjra (abc sorrend): AMBRUS LAJOS (József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője), IPACS GÉZA (a borvilág ikonikus grafikusa), KÉZDY DÁNIEL (borgyűjtő, borkereskedő, borszakíró), KLING JÓZSEF (borszakíró, a Gusto főszerkesztője), KOVACSIK TAMÁS (az Aszú Étterem borértő tulajdonosa) és RIPKA GERGELY (Borszakíró, a Táncoló Medve és a Tokaj Guide szerzője)

A Jövő Borásza Ösztöndíjra borász hallgatók pályázhatnak és többek között 1.000.000 forintot lehet nyerni külföldi szakmai gyakorlatra.

A visszaszámlálás elkezdődött, április 21-én kiderül, ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat, kit választanak a Borászok Barátjává és ki lesz a 17. Borászok Borásza!