Ezek a legjobb fehér- és vörösborok a Magyar Borszakírók szerint

2023. 01. 04., 18:51
Borok
23011
By Gusto

A Magyar Borszakírók Köre 2022-ben hetedik alkalommal értékelte a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborokat, amelyeket a tagok az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobbaknak ítélt „Super 12” listájukat. 

A listákra felkerültek közül egy vakkóstolón kiválasztottak egyet-egyet a Magyar Bor Nagydíj 2022 nyerteseiként, amelyek ezúttal a pannonhalmi Cseri Pincészet Septimus Rajnai Rizling 2019 és a villányi Günzer Tamás Pincészet GT 50 Cuvée 2019 lettek.

(A díj történetében ezúttal első alkalommal kerül a díj Pannonhalmára, ugyanakkor Villány már a negyediket gyűjti be, sőt Günzer Tamás az első bortermelő a díj történetében, aki duplázni tudott és tavalyi sikere után idén is ő adja a nagydíjas magyar vörösbort.)

A Magyar Borszakírók Köre 2022-ben elhunyt alapító ügyvivő elnöke, dr. Kosárka József tiszteletére egy különdíjat alapított, amelyet ezentúl minden évben az a pincészet nyerhet el, amelynek legtöbb különböző borát jelölik a tagok a Super 12 választáson, azaz a legszélesebb borválasztékot képviseli a kiemelkedő magyar borok versenyében. A Magyar Borszakírók Köre Dr. Kosárka József Emlékdíjának 2022. évi nyertese az egri Thummerer Pincészet (amely egy alkalommal volt nagydíjas, háromszor került be a Super 12-be és idén öt különböző borát is jelölték a tagok).

A Magyar Bor Nagydíj egy egyedülálló formátumot képviselő borverseny, hiszen a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálják, különböző sorrendben, két bizottságban. 

A 2022-es „Super 12” listákon ezúttal összesen 10 magyar borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral Tokaj és Szekszárd (4-4), valamint Villány, Eger, és talán meglepetésre Pécs (3-3). A borok között 15 a fajtabor és 9 a házasítás.

A két listára az alábbi fehér és vörös borok kerültek (ABC sorrendben):

FEHÉR SUPER 12:

  • BALASSA PINCE Tokaji Furmint 2019 Szent Tamás (Tokaj)
  • BARTA PINCE KVG Furmint-Hárslevelű 2021 (Tokaj) 
  • CSERI PINCÉSZET Septimus Rajnai Rizling 2019 (Pannonhalma)
  • FIGULA Köves 2020 (Balatonfüred-Csopak) 
  • HOLDVÖLGY Meditation Király Furmint 2018 (Tokaj)
  • KŐSZIKLÁS BORÁSZAT Juhfark 2021 (Neszmély) 
  • PAJZOS TOKAJ Furmint Selection 2019 (Tokaj)
  • PÁLFFY GYULA Fekete-hegy Olaszrizling 2020 (Balatonfelvidék)
  • PLANINA BORHÁZ Fehér Kadarka 2021 (Pécs)
  • ST. ANDREA Mária 2019 (Eger)
  • SZABÓ ZOLTÁN Rajnai Rizling 2021 (Pécs)
  • VILLA SANDAHL Oh Deer Rajnai Rizling 2018 (Badacsony)

VÖRÖS SUPER 12:

  • A. GERE Fekete Járdovány 2019 (Villány)
  • ALMAGYAR ÉRSEKI SZŐLŐBIRTOK Kadarka Superior 2020 (Eger)
  • ESZTERBAUER Grand 2017 (Szekszárd)
  • GÜNZER TAMÁS GT 50 2019 (Villány)
  • PANNONHALMI APÁTSÁGI PINCÉSZET Infusio 2019 (Pannonhalma)
  • PÉCSI EGYETEMI BORBIRTOK Summa Merlot 2020 (Pécs)
  • SEBESTYÉN Iván Bikavér 2019 (Szekszárd)
  • ST ANDREA Agapé Nagy-Eged-hegy Grand Superior Bikavér 2017 (Eger)
  • TAKLER Szenta-hegyi Cabernet Franc 2018 (Szekszárd)
  • VESZTERGOMBI Alpha 2017 (Szekszárd)
  • VON BEÖTHY PINCE Kékfrankos Várkút-dűlő Válogatás 2018 (Badacsony)
  • VYLYAN Mandulás Cabernet Franc 2017 (Villány) 

A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására 2023 tavaszán kerül sor a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin szervezésében Pécsett.