Fusson Laposáékkal, ha jót akar

2017. 08. 24., 09:01
Egyéb
10134
By

Laposáék futóversenyt rendeznek szombaton a Badacsony-hegy körül. A program bevételét jótékonysági célra fordítják.

Laposa Zsófia elmondta, hogy a Badacsonytomajról induló, majd ide érkező verseny 12 kilométeres távját egyénileg vagy legfeljebb 3 fős váltóban lehet teljesíteni, a Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Nemesgulács útvonalon.

Rajthoz áll Boronkay Péter paralimpikon triatlonista és Józsa Gábor olimpikon hosszútávfutó, valamint Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is.

A hatezer, illetve tizenkétezer forintos nevezési díjat a Tördemic Néptáncegyüttes és a Fogyatékosok Országos Diák-  és Szabadidősport Szövetsége javára ajánlják fel.

A verseny indulóit arra kérték, hozzák magukkal használt, de jó állapotban lévő sportfelszereléseiket, sportruházatukat, melyet a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű fiatalokért Egyesület lakói részére ajánlanak fel.

A futóversenyen babakocsit tolva is lehet indulni, de ha szükséges, a kisgyermekek felügyeletét is megoldják a szervezők.

A futóverseny tíz órakor kezdődik, az eredményhirdetés délben várható, napközben pedig színpadi programok várják a látogatókat. Este gasztronómiai és zenei kínálattal várja a kikapcsolódni vágyókat a frissTerasz. 

A Laposa Birtok Kft. mellett a Tigra Sportegyesület vett részt a szervezésben. A tavalyi versenyen mintegy 450 részvevő indult, a nevezési díjakból csaknem 700 ezer forint gyűlt össze, melyet a badacsonytomaji iskola és óvoda számára ajánlottak fel, a fonyódligeti gyermekotthon részére pedig sporteszközöket gyűjtöttek.

(forrás: MTI)