A homokháti őszibarack pálinka is eredetvédett lett

2018. 06. 09., 17:37
Spiritusz
4454
By

A Nemzeti eredetvédelmi programban földrajzi oltalom alá került a homokháti őszibarack pálinka - közölte az eljárást kezdeményező Kerekes Pál pálinkafőző mester.

A zákányszéki pálinkafőzde tulajdonosaként dolgozó szakember elmondta, a földrajzi eredetvédelem elismeréséért igazolni kellett a pálinka készítésének történelmi hagyományait, a terület adta egyedi jelleget, valamint pontosan meg kellett határozni az alapanyagul szolgáló őszibarack fajtákat és az elkészítés menetét.

Homokháti őszibarack pálinka tulajdonságaiban kitűnően hozza az alapanyagául felhasznált gyümölcsök fajtajegyeit.

Illatában a virágosság mellett a vanília és a szegfűszeg hangsúlyos, ízében a kiemelkedő gyümölcsösség édességgel párosul, lecsengésében enyhe dzsúszos jelleggel.

A pálinka érlelési ideje ezerliteres vagy kisebb fahordóban legalább három, nagyobb hordóban legalább 12 hónap.

A pálinkát a homokháti kistérség

- Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Öttömös, Pusztamérges, Üllés, Bordány, Forráskút, Zsombó, Szatymaz, Kelebia, Balotaszállás -

területről származó, a térségre jellemző, homoktalajon termő, magas beltartalmi értékekkel rendelkező, meghatározott fehér- vagy sárgahúsú, nektarin vagy konzervipari fajták, illetve vadőszibarack felhasználásával készítik.

A cefrézését, a kisüsti rendszeren történő kétszeres lepárlását, pihentetését, érlelését és palackozását is ebben a térségben végzik.

(forrás: MTI)