A japán whiskyt nem lehet eléggé csodálni
Pláne, ha úgy hívják, Nikka.
Az sem túlzás, hogy ennek az 1962-ben piacra dobott klasszikus blendnek a Super nevet adták.
Mert tényleg szuper!
A japán blendekre pedig az jellemző, hogy minőségben, ízgazdagságban, komplexitásban közelebb állnak a single maltokhoz.
A skót blendeken szocializált ízlelőbimbók nem győznek ezen eleget csodálkozni. Amúgy nem is lehet.
A Super Nikka magas minőségében nyilván szerepet játszik az a nem elhanyagolható tény is, hogy a lepárló az összes alapanyagot maga álltja elő a blendjeihez.
A japánok már-már tudományos precizitással állnak a whiskykészítéshez és ez minden kortyban tetten érhető.
De ettől a hozzáállástól nem sterilek, hanem éppen hogy végtelenül árnyaltak a japán whiskyk. Szép példája ennek a Super Nikka.
Kaleidoszkópszerűen forognak a pohárban az illatok. Első szippantásra finom gyógynövények, maláta, karamell, citrusfélék. Megint maláta. Majd sóskaramell, végül leheletnyi tőzeg, éppen csak jelzésszerűen, mint Utagawa Hiroshige bizonyos fametszetein a sziluett. Aztán megint maláta.
Ízben a tőzeg füstös aromája a sóskaremellel fej fej mellett ér célba.
Megjegyzem, mindezt nem a Nikkás gyűszűből, hanem rendes whiskys kóstolópohárból szippantottam ki.
Lecsengésben a sóskaramellé a győzelem.
Egy krémsajt nem lehet műalkotás, kérem, de egy japán whisky igen.
Igen, igen, igen.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
