1949-ben a Lánchíd 100. születésnapján került először palackba a Lánchíd Brandy.

70 évvel később, a Lánchíd 170. születésnapján megújult külsővel és ízvilággal reinkarnálódott a Zwack jóvoltából. Megkóstoltuk.

„A magyar brandy történelmünk része, komoly eszmei értékkel bír, így nem hagyhattuk, hogy feledésbe merüljön ez a nemes ital” – mondta Gulyás Csaba, a Zwack párlatszakértője.

Hogy anno mit is jelentett az ital nemessége, arra leginkább a Ludas Matyi 1973. november 1-i számában olvasható szösszenet világít rá:

„A Lánchíd brandy kedvelt italnak számított a korabeli eszpresszókban a randevúkon is. Aztán a Lánchíd volt az az ital is, amelybe éjfélkor már belesírtak a törzsvendégek és a szerelmi bánatban szenvedők.”

Nekem csak homályos emlékeim vannak az eredeti Lánchíd brandyről. Kamaszként kortyoltam bele egyszer egy esküvőn, és azon nyomban könnybe lábadt a szemem. De nem a szerelmi bánattól, hanem mert annyira kaparta a torkomat.

Bár nyilván a manapság divatos retróhullámot lovagolja meg a feltámasztott Lánchíd brandy, a múltból szerencsére semmit sem örökölt.

Alapját 7 éves prémium francia borpárlat adja, melyet tölgy- és gesztenyefa hordókban érlelnek.

Színében a rézvörös és az őszi barna falevél keveredik az arannyal.

Illatában diszkréten érződik csak a hordó vaníliája és karamellje. Ott kering még egy kis mazsolaszőlő és szegfűszeg is.

A dió és főleg a mogyoró aromavilága egy kis dohánnyal szintén az illat- és ízkép szerves része.

Ízben az aszalt gyümölcs és a mogyoró finom vajassága váltakozik.

Lágy, finom textúra, hosszan tartó korty. Lecsengése kellemesen száraz.

Bár kis csapatunkból nem mindenki tetszését nyerte el egyértelműen, azért abban mindannyian egyetértettünk, hogy a megújult Lánchíd brandy a maga műfajában korrekt, hiánypótló ital a hazai piacon. (A legtöbb helyen 8900 forintért vesztegetik. Van, ahol kicsit drágábban).

Mi is az a brandy?

Eredetét tekintve a hollandok „találták fel”. Mivel náluk a szőlő nem igazán él meg, déli országokból szerezték be a borokat.

A borok viszont nem bírták ki a hosszú tengeri utakat. Így még a behajózás előtt lepárolták a szőlő levét, amit odahaza vízzel hígítva „borként” fogyasztottak.

Ezért nevezték „égetett bornak” (brandewijn), amit később az angolok a maguk nyelvére így fordítottak: brandywine. Innen már csak egy ugrás volt a brandy.