Noha Somló a legkedvesebb borvidékem, a juhfarkot semmire se becsültem eddig. Az utóbbi egy-két évben azonban egyre gyakrabban kapom fel a fejem a fajtából faragott remekművekre. Ilyen a Somlói Apátsági Pince 2018-as Juhfarkja is.

Amúgy elég extrém évjárat a ’18-as, az a forró nyár beleégett a palackba, pohárba. Ott van a felforrósodott bazalt illatában, a mézes-virágos-gyümölcsös aromákban. De úgy, hogy közben valami mentás-hűvös lehelet járja át. 

Ízben édeskés gyümölcsökkel indít (fehér húsú őszibarack, sárgadinnye, mangó, grapefruit), a csúcson az ásványosság dominál, utóízében fűszer- és gyógynövényes kesernyék versenyeznek az érintésnyi botrytisszel.

A fajtáról eddig sokkal szikárabb, aszketikusabb, már-már neutrális, ásványdomináns kép élt bennem, amit ez a bor az első korty után lerombol.

Elektromos feszültség jár át minden kortyot, amit a 12, 3 g/l maradékcukor és a 7, 84 g/l sav kontrasztokban gazdag, szenvedélyes feszültsége teremt. Legalábbis én így tudom lefordítani a számok üzenetét a magam nyelvére.

Utóízében tűz van, amit a 13, 5%-os alkoholtartalom is táplál.

Egyébként Szentesi Jóskától tudom, aki a 19. századi szőlészeti szakirodalomban igen jártas, hogy 1859-ben a juhfarkot a kiirtandó fajtákhoz sorolták.

Takács Lajos meg azt mondta róla anno, amikor még Somlón borászkodott, hogy a juhfark régen napszámos bor volt, mert nagyon savasnak tartották.

Ha érett, akkor persze nem savasabb, mint bármelyik más fajta, tette hozzá.

Fekete Béla bácsi meg úgy emlegette, mint a hisztikirálynőt.

Biztos mindegyikben van igazság. Itt és most ez a bor az egyensúly és harmónia élményével ajándékoz meg.

De úgy, hogy közben eszembe juttatja, Harmónia a harcos isten, Arész, és a szépség istennője, Aphrodité gyermeke.

(A Radovin borkereskedésben vettem 5590 forintért.)

Fotók: gusto.hu