Idei legnagyobb vörösborélményem nem valami flancos és drága nagybor, hanem a Mumus.

A Mumus bitang vagány, organikusan nevelt szőlőből spontán erjesztett, szűretlenül, minimális kénnel 1 literes palackba töltött kékfrankos Paloznakról.

Korábban is volt hozzá szerencsém, mindkét előző évjáratát lelkesen megénekeltem, a harmadik évjáratát pedig legalább olyan izgalommal vártam, mint anno a Fauda negyedik évadát. Abban csalódtam, ebben viszont nem.

A Mumus megint hozza a formáját. Frissen facsart meggy a köbön, sőt a négyzeten. Csodálatos arány az illat és az íz, a test és a sav, illetve a tanninszerkezet között. Kifinomultan rusztikus, rusztikusan kifinomult. Ilyennek kellene lennie a hétköznapok borának.

A felelős borfogyasztás fogadatlan prókátoraként felhívnám a figyelmet a mértékletességre, ugyanis a Mumus ijesztően itatja magát.

A hátcímkén a Homola pince jegyzi, ennek nyilván megvannak a bürokratikus okai, de mindenki tudja, hogy a Homola birtok borásza, Homonna Attila faragta két dolgos kezével.

„Aki ismer, tudja, hogy a Mumus részben én vagyok. Ez a bor pedig fricska a túl komolyan vett fine wine-nak és a túl lazán vett natúrbornak is. A koronazár üzenete, hogy idd meg egyből” – így szól Attila arc poétikája.

A Mumus 100% balatoni kékfrankos. Pécsely környéki területekről szedett, organikus művelésű szőlő. Spontán erjesztés, majd préselés után másfél évig pihent használt Stockinger hordókban, majd következett a szűretlen töltés minimális kénnel.

Mindössze 1000 palack készült belőle.

A Bortársaságnál vettük 5700 forintért.

Fotó: gusto.hu