A furmint a jövő nagy fehér fajtája

2019. 02. 01., 08:15
Egyéb
10102
By

Február 7-én, csütörtökön 16 órától Furmint Február Nagy Kóstoló a Mezőgazdasági Múzeumban, ahol több mint 200 furmintot kóstolhatunk.

Egy hónapon át a furmintnak szentelt rendezvényekkel - többek között a csütörtöki Furmint Február Nagy Kóstolóval - ünneplik országszerte az egyik legígéretesebbnek tartott magyar szőlőfajtát a Furmint Február keretében.

Február 1. pedig már hivatalosan is nemzetközi furmint nap.

Tokaj fő fajtája a nagy száraz borok és egyben a tokaji aszú alappillére is.

A fajta Somlón is kiemelt szerepet játszik, és egyre több borvidék lát fantáziát benne: a furminttelepítések nagysága az utóbbi években egyértelműen nő, ráadásul, akik ezt a fajtát választják, azok jellemzően a legjobb területeiken telepítik, hogy prémium bort készíthessenek belőle.

A nemzetközi szakértők szerint a furmintban minden megtalálható, ami a legjobb fajtákra jellemző: gyümölcsös, de komoly borokat ad, amelyek egyedülálló savszerkezete a hosszú érlelhetőséget garantálja.

A világ csúcsborai között az is fontos szempont, hogy egy fajta jól közvetítse a termőhely sajátosságait, a furmint pedig ebből a szempontból is kiemelkedő.

A furmint a jövő nagy fehér fajtája. Ezt Caroline Gilby MW mondta január 30-án, a nagy presztízsű londoni 67 Pall Mallban, a Wines of Hungary UK által szervezett furmint kóstolón, ahol 20 magyar pincészet mutatkozott be szakmai közönség előtt.

A Wines of Hungary UK oszlopos tagjaival a Borsmentán olvashatnak remek interjút.