A só fontos. Ismerjük a királylány meséjét, tudjuk milyen, ha nincs az ételben. Azon túl, hogy legyen kéznél, normális esetben nem tulajdonítunk nagy jelentőséget neki. Sima fehér kristályok, belecsippentünk, szórjuk, főzünk vagy eszünk tovább.

Bevallom, én nem értem a sómalmokat sem, de a rázogatós sószórókkal is úgy vagyok, hogy sehogy: az ujjaimat használom és az ősöreg konyhai porcelán tartót. Ennek ellenére, amikor Laczkó Gábor, vagyis a Kávékalmár (róla még lesz szó a közeljövőben) felhívott, hogy lenne-e kedvem kipróbálni egy sómalmot, nem mondtam nemet, mert a kérdésben benne volt a varázsige: Kinu.

Ez a német cég készíti a világ talán legjobb kézi kávéőrlőit. Minden egyes termékük az egyszerűség, a letisztultság és manufakturális tökéletesség példája – igen, pont annyiba is kerülnek, nem véletlen, hogy az instagram összes kávésznobja azokkal vakít. Megengedett csendben irigyelni őket, ugye?

Nem ám sima papírdobozban jött. A Kinu Saturn egy szivaccsal bélelt kemény tokban kerül a vevőkhöz; a professzionális fotóobjektívek azonnal lencsetaghibásra szomorkodnák magukat, ha látnák ezt a gondosságot. Kezembe veszem, forgatom: hihetetlenül jó tárgy, a bordázott henger nekem a versenyautók kartergáz lecsapatóját juttatta eszembe, a T-alakú végződés is abszolút hozza a rozsdamentes csőcsonkok emlékét.

A tetején levő fekete gyűrűt elforgatva két lyukat látunk – oda kell beszórni a sót vagy éppen a borsot, mert a mechanizmusa azzal is lazán elbánik. A tartály megtöltése után érdemes beállítani a Saturn alján a szemcsefinomságot: a 46 milliméteres, rozsdamentes kúpkerekes őrlő nagyon precízen, fokozatmentesen kalibrálható a por és az igazán durva kristályméret között. Csak a zárócsavart kell jobbra vagy balra tekerni, az egyszerű piktogram segít a beállításban.

Miután a gyerekekkel nonstop játszunk vele és szórjuk mindenre a sót, továbbra is vallom, hogy igazából a világ lefeleslegesebb konyhaeszközeinek egyike, de mégis könnyű rákívánni a 200 eurós játékszerre. A kivitel, a fogásélmény, a tekergetés közben a tenyerünkön érzett ellenállás miatt valahogy elhatalmasodik az emberen a „jó tárgy hangulat” – ha akarjuk, valós funkcióval felruházott kortárs műalkotásként is tekinthetünk rá.

Megvan benne az, amit egy jó szobor, az eltalált kisplasztika vagy egy szép festmény képes adni. Nem lesz tőlük melegebb, fényesebb, komfortosabb a ház, de a hangulatot képesek feldobni.

Szerintem a Kinu Saturn is ebből az irányból értelmezhető leginkább, de el tudom képzelni, hogy egy csúcskategóriás étteremben a show részévé válik, ha a felszolgáló ezzel fejezi be a tálalást a vendég asztalánál.

Otthoni viszonyok között a szépségen túl valóban nehéz megindokolni, hisz a célra tökéletesen az összecsippentett hüvelyk- és mutatóujjunk, de megértem azt, aki úgy gondolja, hogy az évek hosszán tartó sózás után ezek is megérdemlik végre a pihenést.

Fotó: Zirig Árpád