Az igazi kékfrankost Blaufränkischnek hívják
Nem kérdés számomra, hogy a legjobb magyar kékfrankost Karner Gábor készíti Szűcsiben, avagy Vitézföldön. Nyolc napon túl gyógyuló sebet más hazai kékfrankos azonban nem igazán ejtett rajtam.
A Kékfrankos évének nyilvánította 2018-at a Földművelésügyi Minisztérium. A tavalyi furmint után most ez a fajta a soros. A kormánypropaganda agymosása csodákra képes. Hiába csicseregnek áprilisban a madarak is kékfrankost, nem tartunk sehol ezen a pályán.
Bezzeg az osztrákok. Ők nem egy, hanem már sok-sok évet szenteltek annak, hogy a fajtából kihozzák a lehető legtöbbet. Az igazi kékfrankost Blaufränkischnek hívják, a világ bármely csücskében az osztrákokkal azonosítják.
A fajtának több apostola is akad, én most csak a számomra legkedvesebbet emelném ki, Roland Velichnek hívják.
A 80-as években kezdett komolyabban borászkodni, ám az első Moric-borok csak 2001-ben jelentek meg a piacon.
Roland Velich a kékfrankosban (Blaufränkisch) rejlő lehetőségeket szeretné megmutatni a világnak. Szerinte ebben a fajtában megvan a burgundi pinot noir selymessége, a piemonti nebbiolo tanninszerkezete és az észak-rhône-i syrah fűszeressége, ez pedig olyan kombináció, amiből valami egyedi és igazán nagy születhet.
Velich hangsúlyozza a burgenlandi régió kettős gyökerét. Egy nagyszerű interjúban így beszél erről:
"Engem erősen foglalkoztat a mi kis régiónk, Burgenland társadalmi és politikai története. Az a régió, amit ma Burgenlandnak hívnak, a magyar borászati közösségben szocializálódott. 150 évvel ezelőtt a magyar borászat egyik fontos központja volt. Ez a mi örökségünk, ezek a mi gyökereink, ez a mi múltunk. Nem biztos, hogy minden burgenlandi borász kollégám egyetért velem, de én teljesen meg vagyok róla győződve, hogy a jövőhöz a múlt ismeretén át vezet az út."
Roland tehát elhatározta, hogy a kékfrankosból világsikert csinál, és ezen az úton fényévekre előttünk halad. Borait a legjobb burgundi pinot noirokhoz hasonlítják minőségben és eleganciában.
"Tudni akartam, mire képes a kékfrankos valójában. Mi történik, ha nem torzítom el technológiával. Végigkóstoltam a világ nagy borait, és arra kerestem a választ, mi teszi őket egyedülállóvá.
Arra jöttem rá, hogy nem a nagy test a nagy borok titka.
Hanem a speciális parfüm és íz, amely csak arra a területre jellemző, amely az adott régió földjének és szőlőtőkéinek találkozásából születik meg. „Goût de Terroir", így hívják a franciák. A bor egyediségét a természettel való találkozás adja. Semmilyen rafinált technológia nem tud ilyesmit létrehozni"- nyilatkozta egy interjúban.
Nem testességre, hanem minél gazdagabb, összetettebb aromastruktúrára törekszik. Ebben rejlik a bor esztétikája. És ehhez a fogyasztóknak éppúgy képezni kell magukat, ahogy a zeneértőknek vagy a képzőművészet iránt érdeklődőknek. Nevelnünk kell az ínyünket, hogy minél több ízkomponenst érzékeljünk.
KÓSTOLÁSI JEGYZETEK
Moric Blaufränkisch 2015
Piros bogyós gyümölcsök leve, intenzív gyümölcsösség, hűvösség, erdő, tisztaság. Finom szemcsés tanninok, sima, krémes korty, üdítő, energetizáló savak, elegáns szerkezet. Imádom.
Moric Reserve 2014
Erdei gyümölcsök, hűvös, föld, lila virágok, tisztaság, elegancia. Ízben finom gyümölcsös fanyarság, feszesség és lágyság, elegancia és test együtt. A tannin finom rostjai-szemcséi, mint a gyümölcsök húsa. Elképesztően telt, húsos és elegáns egyszerre. A finoman vibráló gyümölcsös savak és gazdagság elegye.
Moric Necken Markt Alte Reben 2014
Lehengerlő illata totális természetélmény, gyümölcs, lila virágok, erdő, törékenység, koncentráltság. Hűvös negró, gyümölcsös-sós telt íz, szemcsés tanninok, ásványosság, sós gyümölcs, a kékfrankos új dimenziója. Napokig kóstolom, nyílik, nyílik, nyílik. Széles, tömör, de törékeny. Nagy, de nem fojtogató test. Áttetsző és légies elegancia.
Moric Lutzmannsburg Alte Reben 2014
Kóstolom, és csak hangutánzó szavakban tudom kifejezni, amit érzek. Illata olyan komplex, hogy nehéz sorba rakni az asszociációkat, mert hát nem sorban, hanem kaleidoszkópszerűen pörögnek a pohárban. Az erdő fás, földes, gombás, avaros jegyei először. Aztán erdei gyümölcsök, szétszálazhatatlanul. Puha tanninok, szelíd, de energikus savak. Ásványos sós ízek, majd megint gyümölcsök. Nagy, de elegáns-légies test. Remekmű.
KAPCSOLÓDÓ CIKK