Igértem a múltkor, hogy külön cikkeket szentelek a Mitiszol? borbolt megnyitóján kóstolt tételekből. 

Ezekre is sor kerül, becsszó, de közben két olyan borélmény zuhant rám, hogy agyonnyomnak, ha nem osztom meg őket.

A kóstoló végén ugyanis vettem pár palack bort, történetesen Takács Lajos 2012-es Somlói Furmintját és Hárslevelűjét. 

Egyenként 4500 forintért.

Múltkor megkérdezte valaki, ha borszakírói életem elmúlt 25 évéből csak három borászt emelnék ki, kik lennének azok.

A másik kettőt még nem árulom el, de a dobogó egyik fokán örökre Takács Lajos áll, aki Somlón Hollóvár névre keresztelt pincészetében anno olyan borokat faragott ki, amilyenekkel azóta sem találkoztam. 

Nem is találkozhattam, hiszen a 2013-as volt az utolsó palackozott évjárat, Lajos pedig Bodrogkisfaludra költözött, Somlón becsukta a boltot, örökre.

Amikor a Mitiszol? polcán észrevettem az elfeledett pincészet két tételét, megrohantak az emlékek. 

Tél volt, 2009, a hóba dermedt hegyen elakadt a Nissan pick up, fotós kollégámmal gyalog tettük meg az utolsó pár száz métert a pincéig. 

Ő volt az első borász (tiltakozott, nem vagyok borász), szóval az első (nem) borász, akihez úgy mentem, hogy soha nem kóstoltam tőle semmit. Valamiért mégis biztos voltam benne, hogy nem fogok csalódni. 

Lajos olyan volt, mint Paul Newman A hallgatag ember című westernben. Nehéz olyasvalakivel interjút készíteni, akit szemmel láthatóan nem dob fel, ha kérdéseket intéznek hozzá. Ő három évig nevelte a szőlőtőkék gyökerét, hogy a majdani termésnek legyen alapja, én meg két óra alatt akarom megfejteni, lehallgatni és lejegyezni egy teljesen másfajta élet ritmusát? 

Lajos volt az első borász a praxisomban, aki úgy olvasta Hamvas Bélát, hogy képes volt meghallani benne az iróniát. 

Egyesek azt mondták, nagyképű. Mások meg, hogy szerény. Lajos elegánsan nem foglalkozott azzal a kérdéssel, ki mit gondol róla. Szerinte egyébként egyik se.

A bakművelésű tőkékről tudtam, hogy már a Hollóvár birtokon járunk. Akkoriban egész Somlón csak Takács Lajos művelte ebben az archaikus formában a szőlőt.

Nagy lombfelülettel dolgozott, hiszen a levél érleli a szőlőt, az a tüdeje a növénynek. Számára az úgynevezett zöldmunka tulajdonképpen abszurd volt. Megfosztani a tőkét a levéltől, ami még él, asszimilálja a napfényt, ízt, zamatot generál? Nonszensz, mondta.

Takács Lajos arra koncentrált, mikor kezdi meg a szüretet, mennyire ülepíti a mustot, mikor fejt. A pincében egyébként már nincs sok tennivaló, hangoztatta. Ennyi csupán: békén kell hagyni a bort. A szőlővel kell foglalkozni, ha ott mindent lelkiismeretesen elvégeztél, a bor megszületik magától.  Ja, ez olyan ezoterikus maszlagnak tűnik, hallottam már egy-két borral foglalkozó ember szájából (határozottan borásznak vallották magukat), de az ő szájából akkor és ott hangzott a leghitelesebben.

Szóval itt áll előttem a 2012-es Hollóvár Furmint és Hárslevelű. Az utolsó előtti Hollóvár-évjárat, ami egyben az egyik legaszályosabb abban az időben. Tizenegy évesek. Azért ez egy bor és egy kutya életében már szép kor. 

Nézzük a Hollóvár Furmintot. Ásványi jellegét csak halkan emelem ki, hiszen ez a somlói bor alkata. Várat lehet rá építeni. Az eső áztatta forró bazalt aromái finoman pöfögnek a pohárban. Az idő nem hagyott nyomot rajta. Vitális, élénk, illat- és ízgazdag.

A fajta nem felismerhető, de ez nem különösebben érdekel. Tokajból még sosem kóstoltam hasonló korú száraz furmintot, ami ennyire egyben lett volna. Illatban finom gyümölcsök, őszibarack, bergamot.

A struktúrája, a szerkezete egészen döbbenetes: olyan lágy, hogy szinte a látható és láthatatlan határmezsgyéjévé válik. Lenyűgöző, a matematika nyelvén kifejezhetetlen arányok az alkoholfok, a struktúra, a szerkezet, a savak között.

A Hollóvár Hárslevelű olyan, mint egy száraz aszú. A színe, az illata, az íze is. Aszalt gyümölcsök, szárított narancshéj, naspolya, fekete tea bergamottal. Sűrű, mint egy szűretlen baracklé. Eszencia. Semmihez sem fogható lágyság.

Fotók: gusto.hu 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Újgenerációs borbolt nyílt Budapesten